A homéroszi
eposzvilág a trójai mondakört dolgozta fel, mely rendkívül szerteágazó, sok
részmondából áll össze. A mű leírásakor az írónak nem az volt a lényeges, hogy
hogyan írja le az eseményeket. Mindkét mű hexameterben van írva, valószínűleg
azért, hogy sokkal könnyebben lehessen előadni énekes alkotásként.
A görögök
mindenkitől tanultak valamit, tudásukat számtalan helyről gyűjtötték egybe, ám
a megszerzett értékeket saját rendszerükben formálták egységessé. Ebben az
irodalomban születtek meg a líra, epika, a dráma alapvető műfajai, ők
teremtették meg az irodalomelmélet és esztétika tudományának alapjait. A
görögök művészetét bámulatra méltóvá teszi egysége, harmóniája, teljessége.
Az
Iliász és az Odüsszeia kétségkívül az ókori görög irodalom két legfényesebben
tündöklő gyöngyszeme. Segítségükkel könnyebben megérthetjük a múlt nagy
alakjait, tetteik és cselekedeteik miértjét. A két mű közötti sok hasonlóság és
ellentét az ókor lassú változását mutatják be nekünk, melyekből megérthetünk
bizonyos örök értékű igazságokat, amelyeket nem tud megváltoztatni sem isten,
sem ember.
A görög irodalom
kezdete az epika megjelenése, ami az archaikus korban (Kr.e. IX. - VIII. sz.)
született, a nagy eposzok keletkezésével. A görögök által terjesztett hagyomány
szerint az eposzok alkotója Homérosz volt. Alakjáról semmi biztosat nem tudunk,
már az antik görögök is mítoszok meselégkörével vették körül, s alakja messze
korokat világított át a görögség egyik jelképeként. (Ezért választottam én is a
világirodalomról szóló írások ikonjának őt...) Ha egyáltalán létezett, akkor a
Kr.e. VII. században élhetett, neve azonban lehet egy rapszódosz (énekmondó) -
iskola, vagy egy nemzetség gyűjtőneve is. A homéroszi kérdéshez az is
hozzátartozik, hogy az Íliász költője azonos volt - e az Odüsszeia költőjével?
Az irodalmi kutatások ugyanis azóta bebizonyították, hogy az Íliász és az
Odüsszeia nem lehet egyetlen ember alkotása, mert a művek szemléletükben
jelentős különbségeket hordoznak. Mindkét eposz hátterében a trójai mondakör
áll, de míg az első a trójai háború történetének végét mondja el, a másik a
háború után következő időszakkal foglalkozik. Akárki volt az Odüsszeia
szerzője, jól ismerte az Íliászt, mintaképének tekintete: kész mondatformulákat
vett át belőle, felhasználta mitológiáját, követte az eposzi eszközök
használatában, átvette szerkesztőtechnikáját. Emiatt a két mű összefügg,
kiegészítik és magyarázzák egymást: az ostromot lezáró trójai faló történetét az
Odüsszeia mondja el, pedig valójában egyetlen esemény, Odüsszeusz hazatérése a
témája.
A 24 énekre
tagolódó, több mint 12 ezer hexameterből álló hősköltemény mindössze 40 nap
történetéről szól, ennyi idő telik el a hős hazatérését elhatározó istengyűléstől
az ithakai békekötésig. De az eposz világa ennél térben és időben jóval tágabb,
megelevenednek a műben a trójai háború eseményei, s az azóta eltelt időszak
csodás - mesés kalandjai. A történet egyetlen embert állít középpontba, minden
az ő jellemzésére szolgál. A trójai háborúban végül a görögök győztek, de nem a
harctéren, hanem cselvetéssel, s végzetüket ők sem kerülhették el: Agamemnont
hazatérése után felesége és fivére meggyilkolta, Menelaosz és Odüsszeusz pedig
csak hosszas vándorlás után érkezett haza Trója alól. Ezzel egy korszak végét
is megmutatta az eposz, hiszen a régi arisztokrácia képviselői vagy meghaltak
(mint az Íliász főhőse, Akhilleusz), vagy olyan kihívásokkal kerültek szembe,
amelynek csak új módon lehetett megfelelni.
Az Odüsszeia világa,
embereszménye ezért más, mint amilyen az Íliászé volt. Itt az istenek már
háttérbe szorultak, csak néhányan tevékenykednek: Pallasz Athéné, Odüsszeusz
segítője, Poszeidon, aki fia, Polüphémosz megvakítása miatt hátráltatja a főhős
hazatérését, vagy Hermész és Haphaisztosz, akik ennek a világnak a mesterségeit
művelik.
Odüsszeusz, a
világot megismerni akaró, mindenre fogékony, gondolkodó ember ennek az eposznak
a hőse, az ő leleménye döntötte el a háborút; aki, ha szükséges, tutajt ácsol
nagy szakértelemmel, hatalmas sportteljesítményre képes, s még saját segítőjét,
a tudás és bölcsesség istennőjét is megpróbálja becsapni.
Ez a mű
szerkezetileg tökéletesebb és bonyolultabb, mint az Íliász volt. Bár ez is in
medias res kezdődik, de a cselekmény két szálon indul. Ithakába várakoznak a 20
éve háborúba indult Odüsszeuszra, miközben az Olimposzon az istenek tanácsa
eldönti, hogy hazatérhet a hős. Pallasz Athéné álruhában Telemachost,
Odüsszeusz fiát arra buzdítja, hogy próbáljon hírt szerezni apjáról, aki így
utazik el Püloszba és Spártába. Közben azt is megtudjuk, hogy Pénelopét,
Odüsszeusz feleségét 108 kérő ostromolja, miközben pusztítják a királyi
vagyont. Ennek az első négy éneknek fontos szerepe van: bemutatják Ithakát,
ahol anarchia dúl, bebizonyítják Pénelopé hűségét, s helyzetének
tarthatatlanságát. Telemachos pedig az utazás alatt megszerzett bölcsességével
apja méltó harcostársává válhatott.
Pallasz
Athénével egy időben Hermész is útnak indul Kalüpszó nimfához az istenek
üzenetével, hogy engedje haza "tűrőlelkű Odüsszeuszt", akit már 7 éve
tart szerelmes fogságában. A hír hallatán Odüsszeusz maga készíti el tutaját, s
lemondva a felkínált halhatatlanságról, a törékeny bárkán útnak indul. Húsz nap
múlva hajótöröttként érkezik a phaiákok földjére, Szkhéria szigetére, ahol
Nauszikaa, a király lánya talál rá. Rangját elrejtve ismerkedik meg a királyi
családdal, akik vendégül látják. A tiszteletére rendezett lakomán a trójai
háborúról énekelt a rapszódosz. A következő részben (IX. - XII. ének) megszakad
a jelen idejű elbeszélés, Odüsszeusz feltárja kilétét és elbeszéli az ostrom
óta eltelt 10 esztendő történetét. Egy ősi, Homérosz világát időben jóval
megelőző mesei mélyrétegbe vezet ez: emberevő óriások, egyszemű küklopszok,
hatfejű szörnyetegek közzé, ahol csodás varázslatok, átváltozások történnek. A
színtér földrajzilag nem behatárolható, de a Földközi - tenger medencéjére
szűkül, bár a mesében a főhős szinte lelép a térképről. A költő itt átadja a
mesélést Odüsszeusznak, mert ezzel tudja a korábbi eseményeket a legrövidebben
összefoglalni, s hazatérés gondolata sem sikkad el közben. Mindegyik állomása a
történetnek fontos és tanulságos volt, mert nemcsak azokat az okokat mutatja
be, ami miatt Odüsszeusz társai odavesztek, hanem a főhős nagyszerű figuráját
is kiemelheti:
1. Iszmarosz
szigete - kikón városok feldúlása, kapzsiság
2. lótuszevők -
álhatatlanság
3, küklopszok -
az ész diadala
4. Aiolosz
szigete - gyanakvás, irigység, kapzsiság
5. Települosz
szigetén köveket hajigáló emberevő óriások - az óvatosság diadala
6. Aialé
szigetén Kirké istennő disznóvá változtatja a társakat - elállatiasodás
7. Alvilági útja
- Teireisziaz, Agamemnon - győzze le önmagát, titokban térjen haza
8. a szirének
csábító éneke - tudásszomj, önfegyelem, bölcsesség
9. Szkülla -
hatfejű szörny - Kharübdisz , az örvény
10. Thirerekie
szigetén Heliosz marháiból ettek - testi örömök - vihar, Kalüpszóhoz már csak
Odüsszeusz érkezik.
A mű egésze
szempontjából ezek a részek fontos szerepet töltenek be, azt sugallják, ahol az
ösztönök uralkodnak, s nem az ész, a pusztulás elkerülhetetlen. De ennél több a
szerepük, mert ezzel a cselekménysorral Homérosz metaforikusan bemutatta az
akkor ismert világot. Azóta utazók sokasága vágyik arra, hogy végigjárja újból
Odüsszeusz útját. Bredford meg is írta "megtalált" Odüsszeuszát, de
valójában ez mégis a képzelet játéka volt, mint az irodalom mindig.
6 ének Ithakán
kívül, 6 ének Ithakában játszódik, a 13. énekkel visszakanyarodik a történet a
jelenbe. Odüsszeusz visszautasítja Nauszikaa szerelmét, elbúcsúzik a
phaiákoktól, s rangrejtve hazatér Ithakába. Koldusként teszi próbára
környezetét, felméri, hogy az elmúlt 20 év alatt ki maradt hozzá hűséges, ki
árulta el. Közben embertelen megaláztatások, durva sértések érik, nagy
önfegyelem, lelkierő kellett ahhoz, hogy megfékezze indulatait. A gonosz és
irgalmatlan kérőkkel az íjversenyen fia segítségével számol le, Telemachos az
udvaron felakasztja a 12 bűnös szolgálót és a durva kecskepásztort. A
mértéktelen harag mértékkel bír Homérosznál, Odüsszeusz csak azokat büntette
meg, akiket kellett, öldöklése nem volt öncélú. Feleségével és apjával való
találkozás idillje után szembe kell nézni e a kérők rokonaival, de az isteni
beavatkozásra végül győz a józan ész: visszaállítódik a megbomlott világrend.
Teireisziasz
jóslata szerint azonban Odüsszeusznak sorsa csak átmenetre oldódik meg ezzel,
újra útra kell kelnie, hogy megbékítse a tengerek istenét. Világos ez a
homéroszi üzenet is. A világ felfedezésében, a megismerés útján nincs megállás,
ha bizonyos célokat el is ér az ember, csak megpihenhet, s aztán mennie kell
tovább.
Odüsszeusz új
embereszményt képvisel, sokfelé járt, elmés, tudni akaró, leleményes,
méltányos, aki mind jobban felnő feladatához. Elveszti társait, a ranglétrán is
lejjebb került, nem tökéletes, de mindvégig emberi maradt, aki ha szükséges,
önmagát is le tudta győzni. Méltó társa felesége, és fia is megfelelő utóda.
Ezért is fűzték tovább a mítoszok a történetüket, s az utókor is többször
felidézte alakját: Dante megírta utolsó utazását, a XX. századbeli Joyce pedig
egy nagyvárosi utazás részesévé tette Ulysses című regényében.
Az Odüsszeia
világában a változó körülmények, veszélyek közt helyét megálló ember
diadalmaskodott. A végső cél a hazatérés, a legfőbb érték az otthon, a béke, a
hűség, a célba érés azonban csak a belső - és külső erők megfékezése után
történhet meg. A kalandozás és hazatérés eposzában egyszerre érvényesül az
otthon vonzása és az ismeretvágy, a ráció és a hűség, a kockázat és a
felelősségvállalás. Emberszereplői saját sorsukat formálják, a legtöbben
"önnön vétkeik miatt" vesztik el életüket. Homérosz szerint a belső
rendhez elegendő a belső önmérséklet, de a külső veszedelmeket már nem lehet a
régi erényekkel elhárítani, a fizikai erőn túl előrelátásra, leleményre is
szükség van.
Homérosz eposza
őrzi az ún. eposzi sajátosságokat (invokáció = segélykérés, propozíció =
témamegjelölés, in medias res = a dolgok közepébe vágva, enumeráció =
seregszemle, csodás elemek, ismétlések, állandó jelzők, nagy epikus hasonlatok.)
Az utókor szemében ilyen eposzi sajátosság az időmértékes verselés is. A
hexameteres forma 6 verslábból álló ősi sorfajta, melyben az utolsó előtti láb
mindig daktilus ( - uu), az utolsó pedig spondeus( - - ).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése