2015. április 1., szerda

A homéroszi világlátás az Iliász vagy az Odüsszeia alapján

A homéroszi eposzvilág a trójai mondakört dolgozta fel, mely rendkívül szerteágazó, sok részmondából áll össze. A mű leírásakor az írónak nem az volt a lényeges, hogy hogyan írja le az eseményeket. Mindkét mű hexameterben van írva, valószínűleg azért, hogy sokkal könnyebben lehessen előadni énekes alkotásként.
A görögök mindenkitől tanultak valamit, tudásukat számtalan helyről gyűjtötték egybe, ám a megszerzett értékeket saját rendszerükben formálták egységessé. Ebben az irodalomban születtek meg a líra, epika, a dráma alapvető műfajai, ők teremtették meg az irodalomelmélet és esztétika tudományának alapjait. A görögök művészetét bámulatra méltóvá teszi egysége, harmóniája, teljessége.
Az Iliász és az Odüsszeia kétségkívül az ókori görög irodalom két legfényesebben tündöklő gyöngyszeme. Segítségükkel könnyebben megérthetjük a múlt nagy alakjait, tetteik és cselekedeteik miértjét. A két mű közötti sok hasonlóság és ellentét az ókor lassú változását mutatják be nekünk, melyekből megérthetünk bizonyos örök értékű igazságokat, amelyeket nem tud megváltoztatni sem isten, sem ember.

A görög irodalom kezdete az epika megjelenése, ami az archaikus korban (Kr.e. IX. - VIII. sz.) született, a nagy eposzok keletkezésével. A görögök által terjesztett hagyomány szerint az eposzok alkotója Homérosz volt. Alakjáról semmi biztosat nem tudunk, már az antik görögök is mítoszok meselégkörével vették körül, s alakja messze korokat világított át a görögség egyik jelképeként. (Ezért választottam én is a világirodalomról szóló írások ikonjának őt...) Ha egyáltalán létezett, akkor a Kr.e. VII. században élhetett, neve azonban lehet egy rapszódosz (énekmondó) - iskola, vagy egy nemzetség gyűjtőneve is. A homéroszi kérdéshez az is hozzátartozik, hogy az Íliász költője azonos volt - e az Odüsszeia költőjével? Az irodalmi kutatások ugyanis azóta bebizonyították, hogy az Íliász és az Odüsszeia nem lehet egyetlen ember alkotása, mert a művek szemléletükben jelentős különbségeket hordoznak. Mindkét eposz hátterében a trójai mondakör áll, de míg az első a trójai háború történetének végét mondja el, a másik a háború után következő időszakkal foglalkozik. Akárki volt az Odüsszeia szerzője, jól ismerte az Íliászt, mintaképének tekintete: kész mondatformulákat vett át belőle, felhasználta mitológiáját, követte az eposzi eszközök használatában, átvette szerkesztőtechnikáját. Emiatt a két mű összefügg, kiegészítik és magyarázzák egymást: az ostromot lezáró trójai faló történetét az Odüsszeia mondja el, pedig valójában egyetlen esemény, Odüsszeusz hazatérése a témája.

A 24 énekre tagolódó, több mint 12 ezer hexameterből álló hősköltemény mindössze 40 nap történetéről szól, ennyi idő telik el a hős hazatérését elhatározó istengyűléstől az ithakai békekötésig. De az eposz világa ennél térben és időben jóval tágabb, megelevenednek a műben a trójai háború eseményei, s az azóta eltelt időszak csodás - mesés kalandjai. A történet egyetlen embert állít középpontba, minden az ő jellemzésére szolgál. A trójai háborúban végül a görögök győztek, de nem a harctéren, hanem cselvetéssel, s végzetüket ők sem kerülhették el: Agamemnont hazatérése után felesége és fivére meggyilkolta, Menelaosz és Odüsszeusz pedig csak hosszas vándorlás után érkezett haza Trója alól. Ezzel egy korszak végét is megmutatta az eposz, hiszen a régi arisztokrácia képviselői vagy meghaltak (mint az Íliász főhőse, Akhilleusz), vagy olyan kihívásokkal kerültek szembe, amelynek csak új módon lehetett megfelelni.

Az Odüsszeia világa, embereszménye ezért más, mint amilyen az Íliászé volt. Itt az istenek már háttérbe szorultak, csak néhányan tevékenykednek: Pallasz Athéné, Odüsszeusz segítője, Poszeidon, aki fia, Polüphémosz megvakítása miatt hátráltatja a főhős hazatérését, vagy Hermész és Haphaisztosz, akik ennek a világnak a mesterségeit művelik.
Odüsszeusz, a világot megismerni akaró, mindenre fogékony, gondolkodó ember ennek az eposznak a hőse, az ő leleménye döntötte el a háborút; aki, ha szükséges, tutajt ácsol nagy szakértelemmel, hatalmas sportteljesítményre képes, s még saját segítőjét, a tudás és bölcsesség istennőjét is megpróbálja becsapni.

Ez a mű szerkezetileg tökéletesebb és bonyolultabb, mint az Íliász volt. Bár ez is in medias res kezdődik, de a cselekmény két szálon indul. Ithakába várakoznak a 20 éve háborúba indult Odüsszeuszra, miközben az Olimposzon az istenek tanácsa eldönti, hogy hazatérhet a hős. Pallasz Athéné álruhában Telemachost, Odüsszeusz fiát arra buzdítja, hogy próbáljon hírt szerezni apjáról, aki így utazik el Püloszba és Spártába. Közben azt is megtudjuk, hogy Pénelopét, Odüsszeusz feleségét 108 kérő ostromolja, miközben pusztítják a királyi vagyont. Ennek az első négy éneknek fontos szerepe van: bemutatják Ithakát, ahol anarchia dúl, bebizonyítják Pénelopé hűségét, s helyzetének tarthatatlanságát. Telemachos pedig az utazás alatt megszerzett bölcsességével apja méltó harcostársává válhatott.

Pallasz Athénével egy időben Hermész is útnak indul Kalüpszó nimfához az istenek üzenetével, hogy engedje haza "tűrőlelkű Odüsszeuszt", akit már 7 éve tart szerelmes fogságában. A hír hallatán Odüsszeusz maga készíti el tutaját, s lemondva a felkínált halhatatlanságról, a törékeny bárkán útnak indul. Húsz nap múlva hajótöröttként érkezik a phaiákok földjére, Szkhéria szigetére, ahol Nauszikaa, a király lánya talál rá. Rangját elrejtve ismerkedik meg a királyi családdal, akik vendégül látják. A tiszteletére rendezett lakomán a trójai háborúról énekelt a rapszódosz. A következő részben (IX. - XII. ének) megszakad a jelen idejű elbeszélés, Odüsszeusz feltárja kilétét és elbeszéli az ostrom óta eltelt 10 esztendő történetét. Egy ősi, Homérosz világát időben jóval megelőző mesei mélyrétegbe vezet ez: emberevő óriások, egyszemű küklopszok, hatfejű szörnyetegek közzé, ahol csodás varázslatok, átváltozások történnek. A színtér földrajzilag nem behatárolható, de a Földközi - tenger medencéjére szűkül, bár a mesében a főhős szinte lelép a térképről. A költő itt átadja a mesélést Odüsszeusznak, mert ezzel tudja a korábbi eseményeket a legrövidebben összefoglalni, s hazatérés gondolata sem sikkad el közben. Mindegyik állomása a történetnek fontos és tanulságos volt, mert nemcsak azokat az okokat mutatja be, ami miatt Odüsszeusz társai odavesztek, hanem a főhős nagyszerű figuráját is kiemelheti:

1. Iszmarosz szigete - kikón városok feldúlása, kapzsiság
2. lótuszevők - álhatatlanság
3, küklopszok - az ész diadala
4. Aiolosz szigete - gyanakvás, irigység, kapzsiság
5. Települosz szigetén köveket hajigáló emberevő óriások - az óvatosság diadala
6. Aialé szigetén Kirké istennő disznóvá változtatja a társakat - elállatiasodás
7. Alvilági útja - Teireisziaz, Agamemnon - győzze le önmagát, titokban térjen haza
8. a szirének csábító éneke - tudásszomj, önfegyelem, bölcsesség
9. Szkülla - hatfejű szörny - Kharübdisz , az örvény
10. Thirerekie szigetén Heliosz marháiból ettek - testi örömök - vihar, Kalüpszóhoz már csak Odüsszeusz érkezik.



A mű egésze szempontjából ezek a részek fontos szerepet töltenek be, azt sugallják, ahol az ösztönök uralkodnak, s nem az ész, a pusztulás elkerülhetetlen. De ennél több a szerepük, mert ezzel a cselekménysorral Homérosz metaforikusan bemutatta az akkor ismert világot. Azóta utazók sokasága vágyik arra, hogy végigjárja újból Odüsszeusz útját. Bredford meg is írta "megtalált" Odüsszeuszát, de valójában ez mégis a képzelet játéka volt, mint az irodalom mindig.
6 ének Ithakán kívül, 6 ének Ithakában játszódik, a 13. énekkel visszakanyarodik a történet a jelenbe. Odüsszeusz visszautasítja Nauszikaa szerelmét, elbúcsúzik a phaiákoktól, s rangrejtve hazatér Ithakába. Koldusként teszi próbára környezetét, felméri, hogy az elmúlt 20 év alatt ki maradt hozzá hűséges, ki árulta el. Közben embertelen megaláztatások, durva sértések érik, nagy önfegyelem, lelkierő kellett ahhoz, hogy megfékezze indulatait. A gonosz és irgalmatlan kérőkkel az íjversenyen fia segítségével számol le, Telemachos az udvaron felakasztja a 12 bűnös szolgálót és a durva kecskepásztort. A mértéktelen harag mértékkel bír Homérosznál, Odüsszeusz csak azokat büntette meg, akiket kellett, öldöklése nem volt öncélú. Feleségével és apjával való találkozás idillje után szembe kell nézni e a kérők rokonaival, de az isteni beavatkozásra végül győz a józan ész: visszaállítódik a megbomlott világrend.

Teireisziasz jóslata szerint azonban Odüsszeusznak sorsa csak átmenetre oldódik meg ezzel, újra útra kell kelnie, hogy megbékítse a tengerek istenét. Világos ez a homéroszi üzenet is. A világ felfedezésében, a megismerés útján nincs megállás, ha bizonyos célokat el is ér az ember, csak megpihenhet, s aztán mennie kell tovább.

Odüsszeusz új embereszményt képvisel, sokfelé járt, elmés, tudni akaró, leleményes, méltányos, aki mind jobban felnő feladatához. Elveszti társait, a ranglétrán is lejjebb került, nem tökéletes, de mindvégig emberi maradt, aki ha szükséges, önmagát is le tudta győzni. Méltó társa felesége, és fia is megfelelő utóda. Ezért is fűzték tovább a mítoszok a történetüket, s az utókor is többször felidézte alakját: Dante megírta utolsó utazását, a XX. századbeli Joyce pedig egy nagyvárosi utazás részesévé tette Ulysses című regényében.

Az Odüsszeia világában a változó körülmények, veszélyek közt helyét megálló ember diadalmaskodott. A végső cél a hazatérés, a legfőbb érték az otthon, a béke, a hűség, a célba érés azonban csak a belső - és külső erők megfékezése után történhet meg. A kalandozás és hazatérés eposzában egyszerre érvényesül az otthon vonzása és az ismeretvágy, a ráció és a hűség, a kockázat és a felelősségvállalás. Emberszereplői saját sorsukat formálják, a legtöbben "önnön vétkeik miatt" vesztik el életüket. Homérosz szerint a belső rendhez elegendő a belső önmérséklet, de a külső veszedelmeket már nem lehet a régi erényekkel elhárítani, a fizikai erőn túl előrelátásra, leleményre is szükség van.


Homérosz eposza őrzi az ún. eposzi sajátosságokat (invokáció = segélykérés, propozíció = témamegjelölés, in medias res = a dolgok közepébe vágva, enumeráció = seregszemle, csodás elemek, ismétlések, állandó jelzők, nagy epikus hasonlatok.) Az utókor szemében ilyen eposzi sajátosság az időmértékes verselés is. A hexameteres forma 6 verslábból álló ősi sorfajta, melyben az utolsó előtti láb mindig daktilus ( - uu), az utolsó pedig spondeus( - - ).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése