2015. április 1., szerda

Szerkezeti és dramaturgiai sajátosságok Molière Tartuffe című komédiájában

A francia klasszicista dráma legfényesebb fejezete Moliere (1622 - 1673) Polgári neve Jean Baptiste Poquelin volt, a felvett név "Kedveske" jelentésű, szerelme becézte így. A vígjátékok mestere volt, Shakespeare mellett a modern európai színjátszás megteremtője lett.

Apja kárpitos volt, királyi inas, ezt a címet Moliere is örökölte, időnként gyakorolta is az ezzel járó teendőket. Apja azonban jó iskolákba járatta, hogy jogászt faragjon belőle, de fiát elcsábította a színház. A Bejart - társulattal becsavarogta Franciaországot, majd visszatérve Párizsba szerzőként is híressé vált. Tehetségét azonban nem tudta pénzre váltani, egész élete küzdelem volt, először a szegénységgel, majd a betegséggel. Mint minden bohém, ő is vágyódott a csendes házi boldogság után. 1662-ben megnősült, színésznő szerelmének lányát vette feleségül, aki maga is színésznő volt. Családi élete azonban nem lett sikeres, irigyei és ellenfelei válogatott vádakkal gyötörték, még azzal is meggyanúsították, hogy saját gyermekét vette feleségül. Műveit azonban nem tudták kikezdeni, s halála is méltó volt hozzá: a színpadon, A képzelt beteg előadása közben lett rosszul. Végigjátszotta az előadást, hogy a nézők ne csalódjanak és a díszletező munkások is megkaphassák aznapi bérüket. Alighogy hazaért, nemsokára meghalt.
A Moliere - i színházban már alkalmazták az előfüggönyöket, voltak díszletek, jelmezek, látványos jelenetek. Vígjátékaiban követte a klasszicista szabályrendszert: műveiben tartotta magát a hármas egységhez, (egy nap alatti cselekmény, egy helyszínen, egy konfliktussal). Darabjai 5 felvonásból álltak, az első három az előkészítést jelentette (expozíció, bonyodalom, a cselekmény kibontakozása), a 4. volt a tetőpont (összeütközés), és az 5. tartalmazta a megoldást. Ezzel a drámai megoldással találkozunk majd a következő évszázadok színházaiban is.

Követte az ókori szerzőket (Plautus, Terentius, Arisztophanesz), sokat merített a francia rögtönzéses commedia dell' arte-ből és a vaskos humorú vásári komédiából (farce), de hatottak rá Shakespeare vígjátékai és a barokk Lope da Vega művészete is. Célja - mint a klasszicistáké - kettős volt: gyönyörködtetni (a nézőket megnevettetni) és tanítani akart. A bűnök leleplezésével az emberek jobbítását célozta: "nagy csapás a bűnökre, ha nevetségessé tesszük őket a világ szemében" - vallotta. Bár vígjátékai erősen kötődtek korához, típusteremtő ereje, nagyszerű stílusa és humora miatt ma is a sikeres szerzők közé tartozik. Kedvelt eszköze volt a túlzás: szereplőinek jelleme mindig eltért a köznapitól, a természetestől, az értelmestől. Moliere polgári szerző, hősei a 17. sz-i polgárok: műveletlenek, sznobok, kapzsik, uzsorások, széplelkű moralizálók, ma is vannak ilyenek. Szereplői igazi típusok: a képmutató (Tartuffe), a csábító (Don Juan), a pénz rabja (Fösvény), a hipochonder (A képzelt beteg), a kompromisszumra képtelen (Embergyűlölő) Kritikája még arisztokratikus, iróniája nevelő célzatú. Komédiáival javítani akart az emberi hibákon, gyarlóságokon. "Ne a tükröt átkozd, ha a képed ferde!" - tanította.

Minden idők legnagyszerűbb komikai darabjának tartott műve a legismertebb Moliere darab. A Tartuffe (1664) tipikus klasszicista vígjáték, egyetlen helyszínen (Orgon lakása) egyetlen nap alatt játszódik és egyetlen konfliktus - a képmutatás - körül bonyolódik. Felfedezhető benne a cselvígjáték, a rögtönzés, de alapvetően a helyzet - és jellemkomikumra épülő mű, hiszen a hős belső tulajdonságai, beszéde, viselkedése miatt vált nevetségessé. Ennek kibontására 5 felvonásra volt szüksége Moliernek. A főhős aljas szándékkal hálózta be a gazdag Orgon családját, hogy kiforgassa vagyonából. Orgon és Pernelle asszony butaságának köszönhetően majdnem el is érte célját, a szerző csak dramaturgiailag indokolatlan eszközzel - a rendőrbiztos megjelenésével - tudta a történetet megfordítani. Ez a vígjátékok csodás befejezésének polgári változata, melyben szerepet játszhatott Moliere - nek XIV. Lajossal való lojalitása is, aki többször megvédte és játszani engedte a sokak által kifogásolt szerzőt. Művét 1664-ben az udvar előtt mutatta be, ekkor még szerzetesi ruhát hordott a címszereplő, de később levetették vele, hogy általánosabbá váljon a figura. De Párizs érsekének követelésére XIV. Lajos kénytelen volt betiltani a színművet, pedig ő is szívesen olvasta fel olyan közönség előtt, amiben egyházi méltóságok is voltak. 1669-től azonban ismét kedvelt darabja lett a színházaknak.
        A komédia a dráma műnemébe tartozó műfaj. Uralkodó esztétikai minősége a komikum, olyan értékszerkezet, melyben értékhiány lepleződik le,mely nevetséges hatást kelt a bírálat eszköze. Hősei átlagos alakok, akiknek negatív vonásaikat értékesként tüntetik fel. Legfontosabb eszköze a túlzás, cselekményében sok a valószerűtlen fordulat, véletlen, megoldása pedig mindig szerencsés kimenetelű. Komikus konfliktusra épül a darab, melyben kisszerű hősök ütköznek, melyben elbuknak. A komédia igazsága nem a történet hitelében, hanem a leleplezésben nyilvánul meg(az álérték válik nyilvánvalóvá).A komikum magva;egy túlhaladott,visszahúzó jelenség,hiba bemutatása,mellyel szemben a néző fölényt érez.Alaptípusai a helyzetkomikum és a jellemkomikum. Jellemei típushősök, egy szereplőhöz egy jellem tartozott, a darabok állandó szereplője az író szócsöve, a rezonőr. Fontos eszköze a túlzás, mely elsősorban a jellemábrázolásban jelenik meg. Gyakran a drámái során eljutunk arra a pontra, ahol már nem lehet nevetni, a mű tragikomikussá válik . A színészek csak a cselekmény vázlatát kapták meg, melyben csak a darab lényeges fordulópontjai találhatóak.

Az I. felvonásban minden fontosabb szereplővel megismertetett bennünket a szerző. Goethe csodálta ezért Moliere-t: "Micsoda expozíció! Egyedülálló a világon, ez a legjobb és legnagyobb, ami ezen a téren létezik. Nyomban, kezdettől fogva minden roppant jelentős, valami elkövetkezendő fontosabbra enged következtetni." Orgon befogadta házába az éhenkórász, álszent Tartuffe - öt, ezzel pokollá tette családja életét. A szereplők már két táborra oszlottak aszerint, hogy Tartuffe hívei (Orgon, Pernelle) és ellenfelei (Dorine, Damis). A II. felvonásban a hazatérő Orgon közlölte lányával, hogy Tartuffe - nek szánta. Marianna ellenállása erőtlen, szerelmével. Valérral is összeveszett. A szókimondó szobalány, Dorine próbálta felpiszkálni, gazdájával is szembeszállt .A III. felvonásban találkozunk először a címszereplővel, aki szerelmet vallott Elmirának. Orgon fia kihallgatta őket, de apja nem hitt neki, kitagadta és vagyonát Tartuffe-ra íratta. A IV. felvonásban sógora, Cleante próbálta jobb belátásra bírni, de észérvekkel sem sikerült neki. Ekkor Elmira csapdát állított Tartuffe -nek, férjét elbújtatta az asztal alatt, hogy megbizonyosodjon védence igazi arcáról: Orgon hallhatta meg "testvére" véleményét róla:

Orgon ki akarta utasítani a házából, de ekkorra már Tartuffe - é minden. A V. felvonásra Tartuffe félelmetes figurává vált. Kiderült, hogy Orgon kompromittáló iratokat bízott rá, emiatt feljelentette, és Lojális úr is megjelent a végrehajtási végzéssel. Mielőtt azonban Orgon elmenekülhetne, Tartuffe egy rendőrrel tért vissza. S a befejezés mégis rendbe hozott mindent: Tartuffe-t tartóztatta le a rendőr, akiről kiderült, hogy régóta körözött szélhámos és a király megbocsátott Orgonnnak.

Ez a komédia - a kor dramaturgiai szokásától eltérően - sokszereplős, a hősök egymással való viselkedésük közben mutatják meg egymást és a már kialakult viszonyokat. A részletes expozíció következménye a címszereplő késleltetett színrelépése. Ez is új vígjátéki elem, csakúgy, mint a kívülről jött betolakodó cselekménymozgató szerepe.
A kitűnő megfigyelő és gazdag élettapasztalattal rendelkező Moliere "alapanyaga" az emberi természet. Alkotásmódjában a természetesség vezette. Átvette a farce - sablont: a halványnak ábrázolt fiatal szerelmesek a cserfes szolgáló segítségével egymáséi lehetnek az akadékoskodó öregek ellenére, de át is alakította őket, mert fő célja egy komikus és veszélyes típus bemutatása volt. Nála a központi figurák eleve hibás jellemük illusztrálását szolgálták, a többi szereplő pedig éppen az erőszakos szándék megvalósulását szeretné megakadályozni. Ebben a zárt rendszerű műben a szerző a valóságból csak azt emelte ki, ami ennek az illusztrálására szolgált. Nem ismerhetjük meg emiatt Orgon foglalkozását, előéletét, bizonytalan Tartuffe származása is. Beszélő neve - képmutató, álszent - azonban sokat előrevetít jelleméből is.

Az eseménysor célra irányuló események láncolatából áll, ez adja a szűk időkeretek közt zajló cselekmény egységét. A válságban lévő polgári család meglévő ellentéteit - apa - gyerek, anyós - meny, mostohaanya - gyereke, - azonban nem mélyítette, nem is bontotta ki. A férj és feleség közötti viszony is meglehetősen hideg, a 2 napos távollétből hazatérő férj nem is érdeklődött a betegeskedő feleség hogyléte iránt és a ládika titkát is Cleante-nak fedte fel. Danis is Cleante-től, mostohaanyja bátyjától kért segítséget, hogy a szerelmesek, Marianna és Valér házassága kiteljesedhessen. A főszereplőről már megjelenése előtt sok ismeretre tett szert a néző, várta megjelenését, de igazi jelleméről nem tudott véleményt alkotni, mert az csak Elmirának tett szerelmi vallomásakor lepleződött le. Ezután felgyorsultak az események és csak a csoda segített a helyzet megoldásában: a rendőrtiszt az álnéven bujkáló csalót, Tartuffe-öt tartóztatta le, és Orgon üldözött barátjáról is kiderült, hogy a király már régen megbocsátott neki. A fő konfliktussal párhuzamosan futó generációs vita és a fiatalok szerelme is ezzel nyert megoldást.
A banális cselekmény kevés lenne a különböző formákban megjelenő komikum a kidolgozott részletek, friss ötletek nélkül a mondanivaló kiteljesítéséhez. Moliere egyaránt épített darabjában a jellem és a helyzetkomikumra. Sokszínűen aknázta ki ez utóbbinak a lehetőségét a darabban, a jellemkomikummal leplezte le Pernelle és Orgon mellett Tartuffe -öt, akinek szavai és tettei közötti ellentétet használta fel erre. De többször élt a jellemkontraszt bizonyító erejével is. (Cleante - Orgon, Cleante - Tartuffe vitája) A helyzetekből adódó komikumot is kihasználta, melynek lehetőségeit az előadások még fokozni is tudták. A komikum sajátos formáját, a paródiát alkalmazta Dorine -nál, aki Orgon stílusában dicsérte Mariannak Tartuffe -öt, hogy ráébressze Valér értékeire. A farce hatása abban a tragikus jelentben érezhető, amikor Orgon Tartuffe mellé térdelt, átölelte a vállát, szidta fiát és engesztelte "testvérét"

Moliere számos jelenetet megkettőzött, más szereplőkkel, más szituációkban is megismételte. Tartuffe szerelmi vallomását mind a két alkalommal kihallgatták, de másodjára ellentétes hatást váltott ki. A jellempárhuzamokat, a késleltetést, a helyzetből adódó komikumot - Dorint szemérmetlenséggel vádoló Tartuffe kezdte el ostromolni Elmirát, vagy az asztal alatt bujkáló Orgont észrevéve hogyan váltott Tartuffe viselkedésében, stb. - jól egészítette ki a nyelvi humor, mindezek teszik ma is frissé a darabot.
Tartuffe összetett, álszent, kártékony figurája a kezébe kerülő hatalomtól még veszélyesebbé vált, tettei alapján tragédiába illő jellem, gesztusai teszik komikussá. Annyira beleélte magát képmutató szerepébe, hogy már őszintén játszotta. Ennek is dramaturgiai szerepe volt, így, csakis így válhatott komikussá. De a darabban a leleplezés is kettős, Moliere nemcsak a kapzsi, gátlástalan, egoista, cinikus Tartuffe-t, hanem a zsarnok apát is leleplezte, aki saját akaratát érvényesítette a családban, pedig elvakultabb és hiszékenyebb, mint családtagjai. Az ő jellemkomikumi megkettőzése az anyja, egy náluk is áhítatosabb ember csodálata miatt valós vallásosságukat eltúlozva váltak az álszentség áldozatává. Tartuffe is megkettőződött a képmutató Lojális úr személyében, ezzel a típus variációit megismertethette Moliere. Dorine csak addig lehetett fontos szereplő, amíg a fiatalok szerelmi félreértését kellett elrendeznie, ahogy válságosra fordult a helyzet, már nem tudott segíteni. Elmira nem családbeli szerepe, hanem dramaturgiai funkciója révén lépett a helyére, de Orgon elvakultsága miatt már Tartuffe nem leplezhető le holmi cselvetésekkel. A kisemmizett családot pedig csak a csodával - a királyi döntéssel - lehetett megmenteni, hiszen az egész család a tragikus összeomlás szélére került. A befejezés vígjátéki konvenció, de az író - aki XIV. Lajos személyes elkötelezettje - hitte is, hogy az igazságos királynak, a rendnek kell uralkodnia.

Moliere elítélte kora erkölcsi világát, írói értékrendjében a családi összetartozás pozitív értéke is ott volt, az őszinte érzéseken alapuló házasságot, az érzelmi szabadság akkor alakuló értékét is hirdette. Saját értékítéletét, emberismeretét észrevétlenül csempészte be műveibe, Pernelle gyanús és ellenszenves az első pillanattól amiatt, hogy mindent ócsárolt környezetében, és Orgon alakja is alkalmatlan az első perctől komoly családfői szerepre, hiszen nem azok érdekeit képviselte, akikért felelős volt. Minden darabjában feltűnt a rezonőr alakja - ebben Cleante - aki az írót képviselte higgadt tisztánlátásával, józan kritikájával, és ha nem is tudta befolyásolni a helyzetet, a szerző reflexióit pontosan összegezte.


Magyar színpadon a XIX. században jelent meg ez a darab, Fekete Soma és Kazinczy Gábor fordításában, de azóta is töretlen sikerrel játsszák Jankovich Ferenc, Vas István és újabb fordításokban is. Ódry Árpád, Major Tamás és Kállay Ferenc emlékezetes Tartuffe alakítását megőrizte a színházi emlékezet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése