Egy
érsekújvári születésű fiatal vasmunkás az új évszázad első éveiben kíváncsian
és az Életre szomjazóan Budapestre jön. Elvegyül a társadalom alulra
szorítottjainak névtelen világában, s néhány évig öntudatlanul, a hozzá
hasonlók társaságában ide-odavetődve, munkahelyről-munkahelyre hányódva éli
átlagos hétköznapi életét. Mintegy a véletlen sodorja be az Újpesti
Munkásotthonba is, ahol a színjátszókör, a dalárda, majd a Munkásművelődési
Körben hallgatott előadások fokozatosan átformálják gondolkodásmódját.
Lassanként rádöbben: “én nemcsak munkás, nemcsak fizetett gép, hanem ember is
vagyok.” Részt vesz a sztrájkokban - később maga is a szervezők közé tartozik;
megismerkedik Szabó Ervin tanaival, s lassanként megérti, hogy a kultúrának
felbecsülhetetlen szerepe van az emberi önérzet, öntudat felébresztésében, az
“emberibb ember” kialakításában.[1] Ekkor már rendszeresen olvassa a
Népszavát, majd - 17-18 évesen! - belekóstol a könyvekbe is. Első megrendítő
versélménye Petőfi: Kutyák- és Farkasok dala; mintha megsejtené, hogy ez utóbbi
az ő sorsszimbóluma is. A János vitéz ámulatba ejti, az Apostolt kicsit
idegennek érzi.
Legerőteljesebb
az Ady-hatás. Vissza-visszatérő alapmotívumok, egy-egy átemelt kép, olykor az
egész vers-szituáció bizonyítja: mélyen átérezte Ady heroikus sors-tudatát:
“Sorsunk: az iga, sorsunk: sohasem élni”, de Babits antik-pogányos
szépségimádatát, gyémántkemény magányát és bezártság-tudatát is rokonnak érzi;
a fegyelmezett, csiszolt szonett-formát tőle veszi át.
A
kritika is kezd felfigyelni rá, Kassák azonban még mindig elégedetlen
önmagával. Érzi, hogy neki, a vassal és anyaggal dolgozó embernek, akinek más a
költészethez való viszonya, mint a Nyugat költőinek, másként kell a költészet
anyagával, a szóval is bánnia.
Kassák Lajos a magyar
avantgárd irodalom legnagyobb, nemzetközi mércével mérve is kiemelkedő
alkotója. A magyar avantgárd hazánkban a konzervatívabb olvasói elvárások, az
irodalomeszmény különbözősége és egyéb okok miatt nem tudott széleskörű réteget
teremteni magának. Így Kassák viszonylag csekély olvasóközönséget tudhatott
magáénak. Ennek ellenére hatalmas életművet hagyott hátra, számos műfajban
alkotott maradandót, mint pl: képzőművészet, költészet és irodalomszervezés.
Műhelyei számos fiatal tehetséget indítottak útnak. Életműve hagyományteremtő,
olyan alkotókra volt hatással, mint Szabó Lőrinc, Déry Tibor és József Attila.
Az avantgárd a 20. századtól jelentkező művészeti irányzatok és mozgalmak
összefoglaló neve (a 20-as és 30-as évekre jellemző) . Jellemző rá a gyökeresen
új formák teremtése. Különféle, ellentétes esztétikai, filozófiai, politikai
nézetrendszerrel fellépő áramlatok, amelyek ember-ember és ember-természet
megváltozott viszonyrendszerére keresték a választ. A művészi kifejezés új,
korszerű lehetőségeit kutatták. Programjaik, kiáltványaik esztétikai-poétikai
elveken túl társadalmi politikai célkitűzéseket is tartalmaztak. Több művészeti
ágban is jelentkezett: irodalomban, képzőművészetben, színház, zene-,tánc-, és
iparművészetben valamint az építészetben is. Jelentősebb irányzatai a kubizmus,
a futurizmus, az expresszionizmus, a dadaizmus, a konstruktivizmus és a
szürrealizmus. Formanyelvi sajátosságai beépültek a későmodernség művészetébe
és irodalmába. Rokon tendenciáit neoavantgárdnak nevezzük.
Kassák korai
költészetére a nyugatosok gyakoroltak hatást, de meglehetősen hamar
eltávolodott a klasszikus modernség költészeteszményétől. Elutasította a
művészet a művészetért önelvű szépségeszményét (l’art pour l’art). Úgy vélte, a
műalkotás nem puszta esztétikai tárgy,hanem aktív tett, tevékenység. Az
irodalmi szövegnek nem jelzésszerűen kell működnie, nem kapcsolható hozzá
jelentés. Mivel nyelvi alapú, jelentés töredékek kialakulhatnak
(jelentésteremtés részleges). Azon az állásponton volt, hogy a művészetnek le
kell bontania a magas és a tömegkultúra közti határokat. Új művészeti nyelvet
akart megteremteni. Költészete meghatározóan az expresszionizmushoz kötődik.
Verseit először a Renaisance címmel megjelenő folyóiratban közlik. 1912-ben a
Misilló királysága című regényét a Nyugatban közlik, ezzel egyik álma válik
valóra. Első verseskötete (1915) Éposz Wagner maszkjában címmel jelent meg és
mindössze 13 verset tartalmazott. Kötetének hangvétele, verseinek a közösség
nevében megszólaló lírai énje Whitman költészetét idézi. A kötet magán viseli
az olasz futurizmus esztétikai elveinek hatását is, azonban szemben a
futuristákkal, nem a rombolás, hanem az építés pátoszát helyezi előtérbe. Ebben
a kötetben jelennek meg a szabad versek is. Második kötete a Hirdetőoszloppal
című kötet, Kassák expresszionizmusának kiteljesedését pedig a Máglyák
énekelnek című prózavers jelzi. A szabad vers olyan költemény, amelyben
prózaforma egyesül a költőiség sűrítő, tömörítő formaszerkezetével. Írásképe
versszerűen tördelt, prózaritmussal rendelkezik. Esetleg rímtelen, ritmust
mellőző próza. A ritmikai és más zenei elemeket keverten és kötetlenül
alkalmazza, számos variációs lehetőséget biztosít. Nem sorolható be sem az
időmértékes, sem a hangsúlyos vers kategóriába. Harmadik kötete Világanyám
címmel jelent meg, mely a dadaizmus felé való tájékozódást mutatja. A 20-as
években írta egyik legsikeresebb prózai művét, az Egy ember élete című
nyolckötetes önéletrajzot. A 30-as években jelentős változás játszódott le
Kassák költészetében. Műveit szilárd belső forma, feszes szerkezet, nyelvi
egyszerűsítés jellemzi (Földem, virágom; Ajándék az asszonynak; Fújjad csak
furulyádat; Sötét egek alatt). Kései korszakának költeményei az újat teremtés
igényével föllépő ember magányának tapasztalatát fogalmazzák meg.
Kassák folyóiratokkal
és irodalmi rendezvényekkel is segítette az avantgárd kibontakozását.
Folyóiratai A Tett, a Ma (melyet Bécsben is kiad), A dokumentum, a Munka. Az Új
idők, a Kortárs és az Alkotás című folyóiratok társszerkesztője.
A ló meghal a madarak
kirepülnek című szabad verse 1922-ben jelent meg. A magyar irodalmi avantgárd
legkiemelkedőbb teljesítményeként számon tartott költeménye. A műre jellemzők
az avantgárd és a szabad vers főbb jegyei, mint pl. a töredékesség, a mondatépítkezés
megtörik, az elliptikus szerkezetre (hiányra) épít, ok-okozati összefüggés
alapján nem követhető, párhuzamos, mozaikszerű mondatszerkesztés (egy időben
több tér vagy egy térben több idő). Megjelennek ismétlődések, toposzok. A műnek
visszatekintő, önéletrajzi jellege van, a nyugat-európai csavargás emlékképei
és az elbeszélői én reflexiói jelennek meg. Jellemző az út-vándorlás toposz. A
lírai hősnek útitársai vannak, a faszobrásszal és a Chilébe vallásalapítónak
készülő „szittyával” utazik. Az útvonal főbb állomásai Bécs, Stuttgart,
Brüsszel és Párizs. Az elbeszélt eseménysor első és utolsó szakasza keretet
alkot, mivel a vándorlás Pestről indul és Pestre érkezik vissza. Az érsekújvári
emlékképeket megidéző szövegrész központi eleme az elszakadás az apától,
központi kérdése pedig az elutasított jövőkép („valamikor azt hitte az öreg 21
évesen káplán leszek). A záró rész visszatérés az anyához és a szeretőhöz. A mű
többszöri olvasása után sem értelmezhető az elbeszélt utazás célja, annak
tapasztalatai és eredményei. Sikertelen, mivel a képsorok és történetmozaikok
logikus, ok-okozati rendbe állításának lehetőségét poétikai alakzatok törik
meg, amelyek lebontják a nyelvi jelek hagyományos jelentéseit. A szerkesztés
szándékosan gátolja az értelmezést.
A nyitó kijelentés
visszautal a címbeli motívumokra(ló,madár). Mindkét képhez az idő képzete
kapcsolódik. Az idő pedig kapuként tárul fel, vagyis mindhárom kép időmetafora.
A kapu jelentése vonatkozhat az indulásra(a vándorlás kezdetére), de a
visszatekintő költői megnyilatkozás líraian kitüntetett idejére is ( a kapuként
kinyíló szárnyak szabaddá teszik a teret a költői megnyilatkozásra). A ló, a
madár, a papagáj motívumai, valamint a vörös szín különféle ismétlődései később
is visszatérnek. Ezeknek a motívumoknak a jelentése folyton változik, mivel
folyton eltérő szöveg- és hangnembeli környezetben jelennek meg. Így a jelentés
nem válik rögzíthetővé. Ez az oka annak, hogy az olvasó nem talál olyan
rendezőelvet, amelyik a képeket, motívumokat összefüggő rendszerbe
illeszthetné. A versbeli képvilágban nem ismerhető fel állandó, egységes
jelentésekhez kapcsolható szimbólum, vagy összetett költői képrendszer. A
motívumok, képek egymáshoz való viszonya csak töredékesen állapíthatók meg („Az
idő nyerített akkor- a város rohant mellettünk/ide oda forgott és néha
fölágaskodott”; a fák alapjában véve teherbe esett lányok/de ha jobban
megnézzük, a határkövek is teherbe esett lányok”; „a falakról vörös seregekben
lefelé masíroznak a poloskák”).
A szöveg
építkezésének jellemzője, hogy egy kiépülőben lévő metonimikus(ok-okozati)
szerkezetet hirtelen felváltja egy ellentétes hatású metaforikus szerkezet
(„Kösd csak rám a térdeidet/asszonykám/ezüst szalamander/papagáj/vitézkötés az
életem/gyümölcsfa/leszakított csillag/ó jaj ó jaj”). Ez a fajta szerkesztés azt
jelenti, hogy a szöveg megkívánja a két olvasási mód(metonimikus és
metaforikus) egyensúlyban tartását és összjátékát. A művet jellemzi a
központozás hiánya. Ez a hiány a mondattani egységek többféle értelmezését teszi
lehetővé. Kihasználja a szavak szó szerinti és az átvitt értelmű jelentés
közötti feszültséget. Így a nyelvi szerkezetek is montázsszerű hatást
keltenek(„ szittya az öltözőben felejtette az új vallás kulcsát”, „a galambok
bukfenceztek a háztetők felett/jobban mondva galoppoztak a napkocsin”). A
szövegben gyakoriak a korábbi állításokat visszavonó, vagy épp az állítás és a
tagadás játékára épülő szerkezeti egységek („amit fölállítunk az föl van
állítva/de amit fölállítottunk, az nem jelent semmit”; „én láttam Párizst és
nem láttam semmit”). Ezek a poétikai eljárások szétoldják a jelentést és a dada
törekvéseire jellemzően azt a poétikai célt szolgálják, hogy a költői nyelv ne
működhessen jelszerűen. A műben több, halandzsának minősíthető elemek is
vannak(„ ó dzsiramári”; „latabagomár és finfi”).
A versben legtöbbször
megjelenő motívum az önreflexív alakzat az önértelmezés igényével („ nekem
versek és hadzsura erdők kezdtek nőni a fejemben”; „tegnap két verset küldtem
haza a független Magyarországnak”; „mert akkor már költő voltam
megoperálhatatlanul”; „szegény eszemben kinyíltak a liliomok”; „én csak együgyű
költő vagyok csak a hangomnak van éle”).
A zárlatban megjelenő
„én KASSÁK LAJOS vagyok” kijelentést az önazonosság megtalálásaként
értelmezték. Mások szerint a hosszúvers fejlődésregényekhez hasonló olvasat
indokolatlan, mert a visszatekintő önéletrajzban létrejövő önazonosság maga is
megalkotás eredménye.
A ló meghal a madarak
kirepülnek szoros összefüggésbe hozható a dadaizmussal. Versbeszédének
költészettörténeti szempontból újító alakzatai döntő mértékben a dadaista
nyelvhasználat szokásos eljárásaiból származtathatók. A mű a dadaista vonások
mellett megőrizte szerkezetének lényeges elemeiben a vándorlás nagy irodalmi
elbeszéléseinek struktúráját.
Kassák Lajos a magyar
avantgárd irodalom legkiemelkedőbb alakja. Életműve hagyományteremtő, számos
alkotóra hatást gyakorolt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése