1791 és
1830 között élt. Élete jelentős részét Kecskeméten élte, itt kezdi
tanulmányait, majd Pesten leteszi az ügyvédi vizsgát. Színházi élettel is kapcsolatba
kerül, volt színész, rendező, fordító és író, hogy a Pesti Színtársulatnak
legyen mit játszani. Itt ismerkedik meg élete egyetlen szerelmével, Déryné
Széppataki Rózával. 1815-ben az Erdélyi Museum pályázatára megírja a Bánk bánt,
de nem nyert. 1819-ben ismét megírja a Székesfehérvári Társulat részére, a
cenzúra nem engedte meg az előadását, de könyv formában megjelent. Visszatért
Kecskemétre, élete végéig itt él, alügyészként majd főügyészként dolgozott.
1830-ban itt éri a halál. 1833-ban lehetővé válik a mű előadása, Kassán volt az
ősbemutató, ezután le se kerül a színpadról. A forradalom megnyerését a Bánk
bánnal ünneplik. 1861-ben Erkel Ferenc zenét ír hozzá.
A Bánk bán
1815-ös első változata szinte csak forrása a végleges alkotásnak. A Kolozsvárott
1814-18 között Döbrentei Gábor szerkesztésével működő Erdélyi Múzeum első
számában jelent meg az a pályázat, mely eredeti színmű írásáért magas jutalmat
ígért. Katona első változatának kézirata csak véletlenül került elő a XX.
században, s így mód nyílt a végleges szöveggel való összehasonlításra. Az
“első kidolgozás”-ban mind a cselekményben, mind egyes drámai szituációkban
jelentősek az eltérések. Egyes szereplők más néven szerepelnek (Melinda –
Ádelájd), a királyné egyértelműen ártatlan öccse csábítási akciójában, a dráma
e változata sokkal inkább megfelel a korában népszerű végzet-drámák típusának.
A szöveg
végleges változatának megírására Katonát leginkább Bárány Boldizsár (1791-1860)
Rostá-ja, a Bánk bánról írt recenziója, késztette (1817). Bárány, aki maga is
írt drámai műveket, részletes bírálatot írt, pontokba szedve észrevételeit.
Katona nagyon komolyan vette e bírálatot, de maga is készült a szöveg
átdolgozására (az eredeti szöveg több, mint 2500 sorából csak 344 maradt meg).
Erre ösztönözték általa újabban megismert művek, történeti források is. Érdekes
körülmény, hogy a folyóirat 1818-as utolsó számában megjelent pályázati
értékelés (mely Katona művét nem is említette) nem befolyásolta döntését, mert
nem ismerte. A végleges szövegváltozattal 1819 májusára készült el, s a tervek
szerint ősszel a pesti színház be is mutatta volna. A cenzúra azonban
megakadályozta a bemutatást, csak a kiadáshoz járult hozzá. Ennek oka lehetett
az is, hogy a magyar színtársulat 1818-ban országszerte jelentős sikereket ért
el eredeti magyar művekkel (Kisfaludy Károly vígjátékaival, illetve Esküvés és
Ilka című drámáival). A végleges szövegbe Katona általa ismert, fordított német
drámákból is átvesz, ez az átvétel azonban a mű eredetiségén mit sem változtat,
inkább érdekessége az alkotásnak. A második kidolgozásra jellemző a pontosítás
is, Katona a megismert forrásművek alapján pontosítja például a cselekmény
időpontját.
Első nemzeti
drámánk lineáris szerkezetű. Az expozícióban megismerjük a szereplőket: Bánk a
király távollétében első ember - a nádor - de II. Endre felesége országjáró
körútra küldte, hogy távollétében ő gyakorolhassa a hatalmat. Bánk alakja lesz
az egyéni és közéleti konfliktusok összefogója a drámában. Az elnyomott magyar
nemesek összeesküvésre készültek a gyűlölt meráni nő ellen, s Petur, a
vezetőjük titokban hazahívta Bánkot az udvarba. Az összeesküvők Bánk
feleségének nevét, Melindát használják jelszóként, aki ugyan hű felesége
Bánknak, de Ottó merénylete készülőben van ellene. A hazatérő Bánk - ez jelenti
a dráma bonyodalmát - döntéshelyzetbe kerül: "Itten Melindám, ottan
hazám..." A kibontakozás során úgy cselekedett, ahogyan az egy nádorhoz
illik: az összeesküvőket lecsillapította, s a palotába ment, hogy beszéljen
Gertrudisszal. Itt találkozott össze Tiborccal, hű jobbágyával, akinek a
panasza - melyben a merániak gaztetteit sorolta fel - csak megerősítette az
országjárásán tapasztaltakat. Először egy zacskó arannyal akarta elbocsátani a
lopni nem tudó Tiborcot, de jobbágya önérzetes szavai - "Szép pénz, de
adhatsz - é mindenik szűkölködőnek?" - visszatérítették a cselekvéshez. Az
Ottó által meggyalázott feleségét és kisfiát Tiborcra bízva a palotába sietett.
Két nagy egyéniség összecsapásában találkoznak össze az egyéni és a közösségi
konfliktusok. A drámai tetőponton a nádor és a megcsalt férj kettőséből már a
férj került előtérbe. Bánk szeretné tisztára mosni Melinda nevét, de Gertrudisz
védekezésként támad - először szavakkal, majd tőrrel - meg kell védenie magát,
s a királyné ellen fordítja saját fegyverét. De tisztában van azzal, hogy ezzel
a gyilkossággal nem oldotta meg a dolgokat, bár a megoldásban maga a király is
kénytelen elismerni, hogy az országot megmentette egy polgárháborútól.
Bánk hatalmas
utat járt be a dráma folyamán: a királlyal lojális nádortól jutott el az idegen
elnyomó elleni harcig, miközben királya iránti hűsége mit sem csorbult. Ám a
következmények súlya alatt mégis összeroppant. Hiába ismerte el tettének
jogosságát maga a király, az összeesküvők alattomos gyilkosnak tartották, s a
haldokló Biberach szavaiból az derült ki, hogy a királyné nem volt közvetlenül
részes a Melindával történtekben. Ottó altatót kevert az italába, hogy
eltávolítsa, s Melindát pedig "hevítő porral" vette rá az
együttműködésre. De amikor nénje halálát meglátta, embereit Melinda ellen
küldte, akik megölték őt. Holttestét Tiborc hozta vissza az udvarba, s Bánk
ettől összeomlott, nem ezt akarta...
Katona drámájának az az egyik üzenete, hogy a
zsarnokot el kell pusztítani. Azt is helyesen ismerte fel, hogy a
jobbágykérdés megoldása nem tűr további halasztást. Nem volt királyellenes, úgy
látta, a nemzeti király jobb, mint az idegen: átérzi népe
"keserveit", s megérti kétségbeesett cselekedeteiket. A
"haza", "becsület" szavak a közösségi és az egyéni konfliktusokat
jelenítették meg, mert Bánk, az újszerű hazafi ezeket a kérdéseket próbálta
megoldani. Első felvonásbeli monológjában elveit és nemes szándékait fogalmazta
meg, pedig ekkor már Ottó kezében tartotta a porokat, a Délvidéken
tevékenykedtek a zendülők. A IV. felvonásban vádjait szenvedélyesen, de
indulata fegyelmezésével olvasta Gertrudisz fejére, de nem akarta megölni, mert
az erőszaktól kezdettől fogva idegenkedett. A király előtt bátran vállalta
tettét, lelki nyugalma azonban ingatagnak bizonyul: Solom is
"átkozottnak" nyilvánította, aki méltatlan a bajvívásra. Mind a
hazafi, mind a férj bosszújának jogossága megkérdőjeleződött számára, s a
családi életbe sem vonulhat vissza, mert Tiborc meghozta Melinda holttestét.
Sorsa ekkor II. Endre sorsával kerül párhuzamba, mert a királynak most felesége
bűnösségével kellett szembenéznie. A király személyes vesztségét azonban
ellensúlyozni tudta a haza érdeke, s ezért ismeri el Bánk tettének jogosságét:
"Méltán esett el a királyné..." Tiborc után Solom is kegyelmet kér
Bánknak, s a nemzeti király nagylelkűen megbocsát. Sokrétű mondanivalója ezzel
teljesedett ki.
Katona drámájában először lépett magyar színpadra a
lenézett jobbágy.
A nemesség a XIX. századig csak magát tartotta nemzetnek, de a dráma szerzője
úttörő szerepet vállalva Tiborc alakjában sűrítette a jobbágyi sorsot. Tiborc
20 évvel korábban Bánk apját szolgálta, egy csatában megmentette az életét is,
amiért telkes jobbággyá válhatott, de nem tudott boldogulni, az adószedők
tönkretették. Családja nyomorúsága arra késztette, hogy belopózzék a palotába,
és az ottani zűrzavart kihasználja.. Sorsa már színre lépése előtt példázat,
hiszen egykor a velencei orgyilkos ellen testével védte urát, s mégis arra
kényszerült, hogy lopjon. Nem is tudta megtenni, amikor meglátta Bánkot.
Nagy monológjában neki mondta el keserveit, szavainak éle elsősorban "a jó
merániak" ellen irányult, de megcsipkedte benne a magyar urak szertelenségét
és nagy öntudattal utasította vissza Bánk alamizsnáját.
Az írót az izgatta, hogy a történelmi hűség és a
műfaji követelmény teljesíthető-e egyszerre? Megoldásával nemcsak
újraértelmezte, hanem ki is tágította a drámai kategóriát: a hős pusztulása
nélkül is bekövetkezhet tragikum a főhős erkölcsi összeomlásával. A történelmi
hűség betartása mellett a XIX. század legégetőbb kérdéseire is válaszolt a
sokoldalúan megfogalmazott mondanivalóval. Értékei közé tartozik a tömör
szerkezet, cselekményének magával ragadó sodrása, sokszínűsége. A gesztusok és
a szavak összhangban vannak egymással, s mindent a nagyon pontos szerzői
utasítások irányítanak.
Katona drámai
jambusokban írta művét, ebben a drámájában próbálta ki először ezt a formát, s
bebizonyította, hogy a követelményeknek kiválóan megfelel a magyar nyelv. Bár a
mű nyelve a nyelvújítási előtti, tömör és képies, emiatt kicsit nehezebben
olvasható - de ez is fontos örökségünk a régi magyar irodalomból.
A nemzeti dráma értékrendjének csúcsán a nemzethez tartozás áll. A konfliktus a nemzeti érdek megsértéséből fakad. Katonánál nem
idegengyűlöletről van szó, hiszen a Bojóthiak sorsa a Szent István-i befogadó
nemzet koncepciót erősítik. A merániak azonban erőszakosságukkal, mohóságukkal
erkölcsi érdekeket sértenek.
Az értékrend másik összetevője a család, mely
sérthetetlen közösség, a nemzeti összetartozás szimbolikusan legkisebb egysége.
Ezt sérti meg Ottó. A konfliktus tehát kettős természetű, köz- és
magánéletbeli, mely legnyilvánvalóbban Bánk és Gertrudis alakjában sűrűsödik
össze, s kettejük összecsapása egyúttal a megbomlott harmónia helyreállítását
is jelzi. A két főszereplő személyiségének összetettsége a felvállalt szerepek
sokrétűségéből, egymást kiegyenlítő hatásából fakad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése