A szabadság és boldogság problémája Tolsztoj Anna Karenina című regényében

A XIX. században megrekedt az orosz társadalmi fejlődés. Oroszország Európa csendőrállamává vált, nagyhatalmi és gyarmatosító törekvésekkel kapcsolódott be az európai politikába. Az irodalom fejlődősét ez felgyorsította. Az orosz realisták azonban nem a polgári fejlődés válságával szembesültek, mint nyugati kollégáik, hanem a megmerevedett feudalizmussal, az elmaradottsággal, a szegénységgel. Művészetükben emiatt egyszerre jelent meg az orosz társadalom leleplezésének, változtatásának igénye a nyugati fejlődés bírálatával. Sajátos "orosz útban" gondolkodtak, mert hittek abban, hogy az orosz népnek küldetése van. Az orosz irodalom egyik fénykora ez az időszak, melynek legnagyobb írói teljesítménye Lev Tolsztoj nevéhez fűződik.

Lev Tolsztoj (1828 - 1910)

Nemesi családból származott, sorsa hagyományosan indult. A Kaukázust és Európát megjárva életét és írói munkásságát Oroszország felemelésének szentelte. Jasznaja Poljanában, grófi birtokán maga is igyekezett részt venni a munkákban, a parasztgyerekeknek iskolát szervezett, s különféle módon modernizálta parasztjai életét. Eközben írta hatalmas regényeit, mindegyiket nagy műgonddal, sokszor átdolgozva. Minden művében saját arcképét is megformálta, így regényeiből önmaga fejlődésének képe is kirajzolódott. A világ átalakításában reménykedett, hitte, hogy ezt az emberek önmaguk átalakításával el is érhetik. Minden regénye ezt a célt szolgálta, miközben hatalmas tablót rajzolt a századfordulós Oroszországról.

Az Anna Karenina címmel készült alkotása második regénye volt, az 1870-es években írta. Mottóját a Bibliából választotta - "Enyém a bosszúállás és én megfizetek" - mely gondolat Schopenhauer közvetítésével került hozzá. A német filozófus, csakúgy mint Tolsztoj, elvetette a megtorlás, a bosszú gondolatát, tehát a mottó itt a bosszú lehetőségét az Isten kezébe helyezte vissza.

A cselekmény két szálon bonyolódik, Anna története mellett a Levin - szál is fontos. Kétféle életlehetőséget mutat be sorsukban, miközben azt vizsgálja: hol a határa az emberi állásfoglalásnak, ítéletnek, bírálatnak? A regény a szabadság és boldogság összefüggését olyan összefüggésben vizsgálja, mely nem a történeti idő és nem az adott társadalom függvénye, bár a színhely, a jellemek konkrét idővel és társadalmi meghatározottsággal bírnak. Műve megírása előtt Puskin korát tanulmányozta, találkozott Puskin lányával is - Anna külsejét róla mintázta. Így tehát témáját részben irodalmi emlékek (Anyegin és Tatjána), részben saját története (házassága válsága) hívta életre, s egy korabeli tragikus esemény is szerepel benne: Jasznaja Poljana közelében tehervonat elé vetette magát egy asszony, aki szerelmi boldogtalanságát nem tudta feldolgozni.

A történet két éves időtartamot fog össze, a két történet párhuzamosan fut egymás mellett, a szereplőket összekapcsolta az a kör, amelyben éltek, s maguk is találkoztak. De Anna önmagát elpusztító szerelmére nem Levin boldogsága a válasz, mert a külső és belső ellentmondások közt felőrlődő asszony történetében az irgalom és a szeretet szükségességét hangsúlyozza, hiszen ezek hiánya idézte elő a hősnő tragikus pusztulását.

Anna Karenina azért utazott Pétervárról Moszkvába, hogy egy válságban lévő házasságot megmentsen. Bátyja megcsalta a feleségét, de szeretné elkerülni a botrányt, hogy további életét is a konvenciók szerint élhesse. Az állomásra érkező vonaton találkozik össze Vronszkijjal - aki sógornője testvérének udvarol - a végzetes szerelemmel, mely azonban az ő esetükben nem egy banális házasságtörés lesz, melyet titokban lehet tartani. Annának titokzatos vonzereje van, melyet nemcsak bátyja gyermekei, de még a vetélytárs Kitty is megérzett. Ez a bűbáj ebben a szerelemben aztán egyre félelmetesebben érzeteti hatását. Anna először tudatosan ellent akar állni, de érzelmei és szíve fokozatosan belesodorják, hiszen házassága Kareninnal nem nyújtotta azt, amire vágyott.

Tolsztoj írásának az a különlegessége, hogy a képi ábrázolás és az erkölcsi elemzés szorosan együtt halad. Az író pontosan rögzíti a szenvedély és a lelkiismeret hangját, ezek segítségével mutatja meg az érzelem, az akarat és a tudat ellentmondásait. Pl. Anna hazafelé menet a vonaton egy angol könyvet olvas, közben a bálon történtekre gondol, ahol először ragadta magával Vronszkijt. Egy láthatatlan bíró előtt mentegeti magukat, hogy semmi sem történt, de lelke mélyén tudja, hogy ez nem igaz, hiszen Kittytől a kiteljesedés előtt vette el lovagját. Künn vihar tombol éppúgy, mint a lelkében, de ezt még ekkor örömtelinek és lelkesítőnek érzi. Mikor a pályaudvaron megpillantja a férjét, úgy tartja, megnőttek a fülei - a megnyúlt szervvel máris a megcsalt férj fejdíszét idézi fel, még mielőtt bármi is történt volna. Anna és Vronszkij szerelme hamar eléri tetőpontját, de Anna nem bujkál, félreállítja Karenint és annak a világnak a szabályait, amiben élt. Ha csendben maradtak volna, az úri társaság elnézte volna a félrelépésüket, de Anna megmondta férjének, hogy viszonya van Vronszkijjal, s szerelmének is, hogy gyermeket vár tőle. Mindkét férfira rosszul hatottak a hírek, Vronszkij a lóversenyen egy rossz mozdulattal el is törte kedvenc lova gerincét, s az elhagyott férj pedig a bosszún gondolkodott. Tolsztoj mesterien érzékeltette, hogy az eseményekben hogyan érnek egybe a tudatos és tudattalan dolgok.

A térbeliség is jellegzetes mozzanata a regénynek, melynek fontos szimbóluma a vonat, ami a tolsztoji elveket valló Levin szerint lényegében idegen az orosz lélektől. Anna és Vronszkij a vonaton ismerkednek meg, együttélésük Nyugat - Európában kezdődik, ahol hónapokon keresztül utazgatnak, s végül - amikor már Anna nem látott más lehetőséget - a vonat elé vetette magát. Azok a helyek, ahol élnek, inkább csak állomások, nem otthonok - a szállodák, Vronszkij birtoka, moszkvai lakása - mintha várótermekben, az örök várakozás állapotában lennének. Ennek oka először az, hogy Anna nem tudja elfogadni, hogy félrelépése miatt el kell veszítenie kisfiát, később pedig, amikor a válást kéri, férje egy hazug vallásos pozícióból büntette, kínozta Annát. Az a világ, amiben élt, elnézte és megbocsátotta a házasságtörést, de nem viselte el a tiszta döntéseket. Karenin csak a szavak szintjén tartotta magát az evangéliumi tanításokhoz, megalázottságát kegyes frázisokba csomagolt bosszúba rejtette el.

Vronszkij is egyre jobban féltette a szabadságát ettől "a komor, terhes szerelemtől", lazítani akarta a kötelékeket, melyek amúgy sem egyformán hurkolódtak rájuk: a férfinak megbocsátható volt ugyanaz a félrelépés, mely Annát társadalmilag megsemmisítette. Anna a kötelékek szorosabbra húzásával akarta biztosítani a maga számára Vronszkijt, de minél inkább csak a boldogsága érdekli, annál inkább taszította a férfit. Kettejük kapcsolatában amúgy is Anna a súlyosabb, Vronszkijnak fel kellett volna nőnie hozzá, de ez nem sikerült neki. Anna hiába okos, a szívével eltéved a világ útvesztőjében. Egyetlen pillanat a történetben Anna betegsége, amikor mindkét férfi megtapasztalja a szenvedés újjászülető erejét, de a gyógyulás után ez eltűnik, s átveszi helyét újra az önzés. Annát az undor és az utálat önti el, amikor csalódott Vronszkij szerelmében. Nagyobbik gyermeke elvesztésével a kisebbiknek sem tudott örülni, pedig az a szerelemben fogant. Élete ezzel teljesen kilátástalanná vált.

Tolsztoj nem egyszerűsítette le a boldogságkeresést azzal, hogy megszabja, miként éljenek hősei, végigkísérte őket vívódásuk útján. A regény világában Anna a várost, Levin a vidéket jelent. Levint régi barátság fűzte a Scserbackij - házhoz, az öreg herceg bár a felsőbb körökhöz tartozott, életelveivel Levinhez állt közelebb, aki a hagyományokhoz ragaszkodó falusi Oroszországot képviselte. A cselekmény színterei aszerint váltakoznak a regényben, melyik életformát láttatja az író belülről. Levin esetlen a városban, a szalonokban, a nagyvilági emberek társaságában. Ő képviseli Tolsztoj elveit, világnézetét, még a nevét is a Lev becézett alakjából, a Ljovából nyerte - ami családi körben Tolsztoj beceneve volt. Tolsztoj nem Levin nehézkességét tartja mintának, hanem harmónia iránti fogékonyságát, egészségét. Egy kereső, kérdező ember ő, akinek belső egysége nem lezárt, hanem dinamikus, a tévedés és belátás esélyeit is magába foglaló életfilozófia. Kételkedőnek, néha hitetlenkedőnek vallja magát, aki fontosnak érzi saját egyedi útjának megtalálását, mert sem a körülötte élő férfiak lazasága, sem Kitty és Dolly, meg a parasztok ösztönös vallásossága nem adott választ kérdéseire.

A regényben az ő útja is külső és belső mozgásában követhető nyomon, mint Annáé, párhuzamosai és ellentétei ők egymásnak. Lánykérése először kudarcot vallott - Kitty Vronszkij miatt utasítja vissza, aki éppen akkor találkozott Annával - s vereségét a birtokán dolgozta fel. Tanulmányt írt a mezőgazdaság fejlesztéséről, együtt kaszált a parasztokkal, belül pedig az ész és a szív ellentmondásosságán töprengett. S mivel nagyobb a szeretet benne, mint a büszkeség, el tudja fogadni Kittyvel a kimagyarázkodást, az újrakezdést is. De így sem talál választ eredeti kérdésére: lehet - e tartósan boldognak maradni a végesség tudatával? A halál titkára aztán az élet lesz a válasz: bátyja halálos ágyánál tudja meg, hogy felesége kisbabát vár.

A két főhős találkozásának különös jelentősége van a regényben. Amikor Kitty szülése miatt Moszkvába költöztek, egyik este sógora elvitte Annához. Már az előszobában látott festmény is lenyűgözte, s amikor személyesen is megjelent Anna, fokozódott a varázs. Az etikus és filozófus Levin fejet hajtott a szépség előtt, felmentette Annát és megsejtette a tragédia okát: Vronszkij nem tudja, milyen kincs van a kezében. Ezzel a pillanattal azt is felvillantotta az író, hogy igazán talán főhősei tartoznak össze, hiszen Vronszkij valóban nem értette meg Annát, s Kittty sem tudott szellemi partnere lenni férjének. Levin akkor érkezik belső útjának legsötétebb szakaszába, amikor külső élete a legboldogabb: megszületett a fia, gazdagsága virágzik, felesége szereti - ő azonban tudni akarja az élet értelmét, választ akar kételyeire. Egy váratlan eseménynek köszönheti a megoldást, amikor az egyik parasztjával beszélgetve rájön: nemcsak a testi és anyagi érdek, hanem a lélekre, Istenre figyelő magatartás is irányítja a tetteket. A paraszt szavából az derült ki, hogy őt ilyennek látják, és ez a tolsztojanizmus üzenete is. Tolsztoj szereti Annát: sok szenvedést juttat neki, de nem ítélkezik fölötte, csak megítéli és megbocsát neki. Levinben - aki az író hasonmása - a végén nyugvópontra jutott a kételkedő, igazságkereső magatartás. A szabadság és boldogság kérdését ezzel több oldaltól világította meg Tolsztoj, így adott választ az élet értelmére. De csak ebben a regényében, mert későbbi írásaiban újrafogalmazódnak ugyanezek a gondolatok.