A XIX. században
megrekedt az orosz társadalmi fejlődés. Oroszország Európa csendőrállamává
vált, nagyhatalmi és gyarmatosító törekvésekkel kapcsolódott be az európai politikába.
Az irodalom fejlődősét ez felgyorsította. Az orosz realisták azonban nem a
polgári fejlődés válságával szembesültek, mint nyugati kollégáik, hanem a
megmerevedett feudalizmussal, az elmaradottsággal, a szegénységgel.
Művészetükben emiatt egyszerre jelent meg az orosz társadalom leleplezésének,
változtatásának igénye a nyugati fejlődés bírálatával. Sajátos "orosz
útban" gondolkodtak, mert hittek abban, hogy az orosz népnek küldetése
van. Az orosz irodalom egyik fénykora ez az időszak, melynek legnagyobb írói
teljesítménye Lev Tolsztoj nevéhez fűződik.
Lev Tolsztoj (1828 - 1910)
Nemesi családból
származott, sorsa hagyományosan indult. A Kaukázust és Európát megjárva életét
és írói munkásságát Oroszország felemelésének szentelte. Jasznaja Poljanában,
grófi birtokán maga is igyekezett részt venni a munkákban, a parasztgyerekeknek
iskolát szervezett, s különféle módon modernizálta parasztjai életét. Eközben
írta hatalmas regényeit, mindegyiket nagy műgonddal, sokszor átdolgozva. Minden
művében saját arcképét is megformálta, így regényeiből önmaga fejlődésének képe
is kirajzolódott. A világ átalakításában reménykedett, hitte, hogy ezt az
emberek önmaguk átalakításával el is érhetik. Minden regénye ezt a célt
szolgálta, miközben hatalmas tablót rajzolt a századfordulós Oroszországról.
Az Anna Karenina
címmel készült alkotása második regénye volt, az 1870-es években írta.
Mottóját a Bibliából választotta - "Enyém a bosszúállás és én
megfizetek" - mely gondolat Schopenhauer közvetítésével került hozzá. A
német filozófus, csakúgy mint Tolsztoj, elvetette a megtorlás, a bosszú
gondolatát, tehát a mottó itt a bosszú lehetőségét az Isten kezébe helyezte
vissza.
A cselekmény két
szálon bonyolódik, Anna története mellett a Levin - szál is fontos. Kétféle
életlehetőséget mutat be sorsukban, miközben azt vizsgálja: hol a határa az
emberi állásfoglalásnak, ítéletnek, bírálatnak? A regény a szabadság és
boldogság összefüggését olyan összefüggésben vizsgálja, mely nem a történeti
idő és nem az adott társadalom függvénye, bár a színhely, a jellemek konkrét
idővel és társadalmi meghatározottsággal bírnak. Műve megírása előtt Puskin
korát tanulmányozta, találkozott Puskin lányával is - Anna külsejét róla
mintázta. Így tehát témáját részben irodalmi emlékek (Anyegin és Tatjána),
részben saját története (házassága válsága) hívta életre, s egy korabeli
tragikus esemény is szerepel benne: Jasznaja Poljana közelében tehervonat elé
vetette magát egy asszony, aki szerelmi boldogtalanságát nem tudta feldolgozni.
A történet két éves időtartamot fog össze, a két
történet párhuzamosan fut egymás mellett, a szereplőket összekapcsolta az a
kör, amelyben éltek, s maguk is találkoztak. De Anna önmagát elpusztító
szerelmére nem Levin boldogsága a válasz, mert a külső és belső ellentmondások
közt felőrlődő asszony történetében az irgalom és a szeretet szükségességét
hangsúlyozza, hiszen ezek hiánya idézte elő a hősnő tragikus pusztulását.
Anna Karenina
azért utazott Pétervárról Moszkvába, hogy egy válságban lévő házasságot
megmentsen. Bátyja megcsalta a feleségét, de szeretné elkerülni a botrányt,
hogy további életét is a konvenciók szerint élhesse. Az állomásra érkező
vonaton találkozik össze Vronszkijjal - aki sógornője testvérének udvarol - a
végzetes szerelemmel, mely azonban az ő esetükben nem egy banális házasságtörés
lesz, melyet titokban lehet tartani. Annának titokzatos vonzereje van, melyet
nemcsak bátyja gyermekei, de még a vetélytárs Kitty is megérzett. Ez a bűbáj
ebben a szerelemben aztán egyre félelmetesebben érzeteti hatását. Anna először
tudatosan ellent akar állni, de érzelmei és szíve fokozatosan belesodorják,
hiszen házassága Kareninnal nem nyújtotta azt, amire vágyott.
Tolsztoj
írásának az a különlegessége, hogy a képi ábrázolás és az erkölcsi elemzés
szorosan együtt halad. Az író pontosan rögzíti a szenvedély és a lelkiismeret
hangját, ezek segítségével mutatja meg az érzelem, az akarat és a tudat
ellentmondásait. Pl. Anna hazafelé menet a vonaton egy angol könyvet olvas,
közben a bálon történtekre gondol, ahol először ragadta magával Vronszkijt. Egy
láthatatlan bíró előtt mentegeti magukat, hogy semmi sem történt, de lelke
mélyén tudja, hogy ez nem igaz, hiszen Kittytől a kiteljesedés előtt vette el
lovagját. Künn vihar tombol éppúgy, mint a lelkében, de ezt még ekkor
örömtelinek és lelkesítőnek érzi. Mikor a pályaudvaron megpillantja a férjét,
úgy tartja, megnőttek a fülei - a megnyúlt szervvel máris a megcsalt férj
fejdíszét idézi fel, még mielőtt bármi is történt volna. Anna és Vronszkij
szerelme hamar eléri tetőpontját, de Anna nem bujkál, félreállítja Karenint és
annak a világnak a szabályait, amiben élt. Ha csendben maradtak volna, az úri
társaság elnézte volna a félrelépésüket, de Anna megmondta férjének, hogy
viszonya van Vronszkijjal, s szerelmének is, hogy gyermeket vár tőle. Mindkét
férfira rosszul hatottak a hírek, Vronszkij a lóversenyen egy rossz mozdulattal
el is törte kedvenc lova gerincét, s az elhagyott férj pedig a bosszún
gondolkodott. Tolsztoj mesterien érzékeltette, hogy az eseményekben hogyan érnek
egybe a tudatos és tudattalan dolgok.
A térbeliség is
jellegzetes mozzanata a regénynek, melynek fontos szimbóluma a vonat, ami a
tolsztoji elveket valló Levin szerint lényegében idegen az orosz lélektől. Anna
és Vronszkij a vonaton ismerkednek meg, együttélésük Nyugat - Európában
kezdődik, ahol hónapokon keresztül utazgatnak, s végül - amikor már Anna nem
látott más lehetőséget - a vonat elé vetette magát. Azok a helyek, ahol élnek,
inkább csak állomások, nem otthonok - a szállodák, Vronszkij birtoka, moszkvai
lakása - mintha várótermekben, az örök várakozás állapotában lennének. Ennek
oka először az, hogy Anna nem tudja elfogadni, hogy félrelépése miatt el kell
veszítenie kisfiát, később pedig, amikor a válást kéri, férje egy hazug
vallásos pozícióból büntette, kínozta Annát. Az a világ, amiben élt, elnézte és
megbocsátotta a házasságtörést, de nem viselte el a tiszta döntéseket. Karenin
csak a szavak szintjén tartotta magát az evangéliumi tanításokhoz,
megalázottságát kegyes frázisokba csomagolt bosszúba rejtette el.
Vronszkij is
egyre jobban féltette a szabadságát ettől "a komor, terhes
szerelemtől", lazítani akarta a kötelékeket, melyek amúgy sem egyformán
hurkolódtak rájuk: a férfinak megbocsátható volt ugyanaz a félrelépés, mely
Annát társadalmilag megsemmisítette. Anna a kötelékek szorosabbra húzásával
akarta biztosítani a maga számára Vronszkijt, de minél inkább csak a boldogsága
érdekli, annál inkább taszította a férfit. Kettejük kapcsolatában amúgy is Anna
a súlyosabb, Vronszkijnak fel kellett volna nőnie hozzá, de ez nem sikerült
neki. Anna hiába okos, a szívével eltéved a világ útvesztőjében. Egyetlen
pillanat a történetben Anna betegsége, amikor mindkét férfi megtapasztalja a
szenvedés újjászülető erejét, de a gyógyulás után ez eltűnik, s átveszi helyét
újra az önzés. Annát az undor és az utálat önti el, amikor csalódott Vronszkij
szerelmében. Nagyobbik gyermeke elvesztésével a kisebbiknek sem tudott örülni,
pedig az a szerelemben fogant. Élete ezzel teljesen kilátástalanná vált.
Tolsztoj nem
egyszerűsítette le a boldogságkeresést azzal, hogy megszabja, miként éljenek
hősei, végigkísérte őket vívódásuk útján. A regény világában Anna a várost,
Levin a vidéket jelent. Levint régi barátság fűzte a Scserbackij - házhoz, az
öreg herceg bár a felsőbb körökhöz tartozott, életelveivel Levinhez állt
közelebb, aki a hagyományokhoz ragaszkodó falusi Oroszországot képviselte. A
cselekmény színterei aszerint váltakoznak a regényben, melyik életformát
láttatja az író belülről. Levin esetlen a városban, a szalonokban, a nagyvilági
emberek társaságában. Ő képviseli Tolsztoj elveit, világnézetét, még a nevét is
a Lev becézett alakjából, a Ljovából nyerte - ami családi körben Tolsztoj
beceneve volt. Tolsztoj nem Levin nehézkességét tartja mintának, hanem harmónia
iránti fogékonyságát, egészségét. Egy kereső, kérdező ember ő, akinek belső
egysége nem lezárt, hanem dinamikus, a tévedés és belátás esélyeit is magába
foglaló életfilozófia. Kételkedőnek, néha hitetlenkedőnek vallja magát, aki
fontosnak érzi saját egyedi útjának megtalálását, mert sem a körülötte élő
férfiak lazasága, sem Kitty és Dolly, meg a parasztok ösztönös vallásossága nem
adott választ kérdéseire.
A regényben az ő
útja is külső és belső mozgásában követhető nyomon, mint Annáé, párhuzamosai és
ellentétei ők egymásnak. Lánykérése először kudarcot vallott - Kitty Vronszkij
miatt utasítja vissza, aki éppen akkor találkozott Annával - s vereségét a
birtokán dolgozta fel. Tanulmányt írt a mezőgazdaság fejlesztéséről, együtt kaszált
a parasztokkal, belül pedig az ész és a szív ellentmondásosságán töprengett. S
mivel nagyobb a szeretet benne, mint a büszkeség, el tudja fogadni Kittyvel a
kimagyarázkodást, az újrakezdést is. De így sem talál választ eredeti
kérdésére: lehet - e tartósan boldognak maradni a végesség tudatával? A halál
titkára aztán az élet lesz a válasz: bátyja halálos ágyánál tudja meg, hogy
felesége kisbabát vár.
A két főhős
találkozásának különös jelentősége van a regényben. Amikor Kitty szülése miatt
Moszkvába költöztek, egyik este sógora elvitte Annához. Már az előszobában
látott festmény is lenyűgözte, s amikor személyesen is megjelent Anna,
fokozódott a varázs. Az etikus és filozófus Levin fejet hajtott a szépség
előtt, felmentette Annát és megsejtette a tragédia okát: Vronszkij nem tudja,
milyen kincs van a kezében. Ezzel a pillanattal azt is felvillantotta az író,
hogy igazán talán főhősei tartoznak össze, hiszen Vronszkij valóban nem értette
meg Annát, s Kittty sem tudott szellemi partnere lenni férjének. Levin akkor
érkezik belső útjának legsötétebb szakaszába, amikor külső élete a
legboldogabb: megszületett a fia, gazdagsága virágzik, felesége szereti - ő
azonban tudni akarja az élet értelmét, választ akar kételyeire. Egy váratlan
eseménynek köszönheti a megoldást, amikor az egyik parasztjával beszélgetve
rájön: nemcsak a testi és anyagi érdek, hanem a lélekre, Istenre figyelő
magatartás is irányítja a tetteket. A paraszt szavából az derült ki, hogy őt
ilyennek látják, és ez a tolsztojanizmus üzenete is. Tolsztoj szereti Annát:
sok szenvedést juttat neki, de nem ítélkezik fölötte, csak megítéli és
megbocsát neki. Levinben - aki az író hasonmása - a végén nyugvópontra jutott a
kételkedő, igazságkereső magatartás. A szabadság és boldogság kérdését ezzel több
oldaltól világította meg Tolsztoj, így adott választ az élet értelmére. De csak
ebben a regényében, mert későbbi írásaiban újrafogalmazódnak ugyanezek a
gondolatok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése