A szabadság és boldogság problémája Tolsztoj Anna Karenina című regényében

A XIX. században megrekedt az orosz társadalmi fejlődés. Oroszország Európa csendőrállamává vált, nagyhatalmi és gyarmatosító törekvésekkel kapcsolódott be az európai politikába. Az irodalom fejlődősét ez felgyorsította. Az orosz realisták azonban nem a polgári fejlődés válságával szembesültek, mint nyugati kollégáik, hanem a megmerevedett feudalizmussal, az elmaradottsággal, a szegénységgel. Művészetükben emiatt egyszerre jelent meg az orosz társadalom leleplezésének, változtatásának igénye a nyugati fejlődés bírálatával. Sajátos "orosz útban" gondolkodtak, mert hittek abban, hogy az orosz népnek küldetése van. Az orosz irodalom egyik fénykora ez az időszak, melynek legnagyobb írói teljesítménye Lev Tolsztoj nevéhez fűződik.

Lev Tolsztoj (1828 - 1910)

Nemesi családból származott, sorsa hagyományosan indult. A Kaukázust és Európát megjárva életét és írói munkásságát Oroszország felemelésének szentelte. Jasznaja Poljanában, grófi birtokán maga is igyekezett részt venni a munkákban, a parasztgyerekeknek iskolát szervezett, s különféle módon modernizálta parasztjai életét. Eközben írta hatalmas regényeit, mindegyiket nagy műgonddal, sokszor átdolgozva. Minden művében saját arcképét is megformálta, így regényeiből önmaga fejlődésének képe is kirajzolódott. A világ átalakításában reménykedett, hitte, hogy ezt az emberek önmaguk átalakításával el is érhetik. Minden regénye ezt a célt szolgálta, miközben hatalmas tablót rajzolt a századfordulós Oroszországról.

Az Anna Karenina címmel készült alkotása második regénye volt, az 1870-es években írta. Mottóját a Bibliából választotta - "Enyém a bosszúállás és én megfizetek" - mely gondolat Schopenhauer közvetítésével került hozzá. A német filozófus, csakúgy mint Tolsztoj, elvetette a megtorlás, a bosszú gondolatát, tehát a mottó itt a bosszú lehetőségét az Isten kezébe helyezte vissza.

A cselekmény két szálon bonyolódik, Anna története mellett a Levin - szál is fontos. Kétféle életlehetőséget mutat be sorsukban, miközben azt vizsgálja: hol a határa az emberi állásfoglalásnak, ítéletnek, bírálatnak? A regény a szabadság és boldogság összefüggését olyan összefüggésben vizsgálja, mely nem a történeti idő és nem az adott társadalom függvénye, bár a színhely, a jellemek konkrét idővel és társadalmi meghatározottsággal bírnak. Műve megírása előtt Puskin korát tanulmányozta, találkozott Puskin lányával is - Anna külsejét róla mintázta. Így tehát témáját részben irodalmi emlékek (Anyegin és Tatjána), részben saját története (házassága válsága) hívta életre, s egy korabeli tragikus esemény is szerepel benne: Jasznaja Poljana közelében tehervonat elé vetette magát egy asszony, aki szerelmi boldogtalanságát nem tudta feldolgozni.

A történet két éves időtartamot fog össze, a két történet párhuzamosan fut egymás mellett, a szereplőket összekapcsolta az a kör, amelyben éltek, s maguk is találkoztak. De Anna önmagát elpusztító szerelmére nem Levin boldogsága a válasz, mert a külső és belső ellentmondások közt felőrlődő asszony történetében az irgalom és a szeretet szükségességét hangsúlyozza, hiszen ezek hiánya idézte elő a hősnő tragikus pusztulását.

Anna Karenina azért utazott Pétervárról Moszkvába, hogy egy válságban lévő házasságot megmentsen. Bátyja megcsalta a feleségét, de szeretné elkerülni a botrányt, hogy további életét is a konvenciók szerint élhesse. Az állomásra érkező vonaton találkozik össze Vronszkijjal - aki sógornője testvérének udvarol - a végzetes szerelemmel, mely azonban az ő esetükben nem egy banális házasságtörés lesz, melyet titokban lehet tartani. Annának titokzatos vonzereje van, melyet nemcsak bátyja gyermekei, de még a vetélytárs Kitty is megérzett. Ez a bűbáj ebben a szerelemben aztán egyre félelmetesebben érzeteti hatását. Anna először tudatosan ellent akar állni, de érzelmei és szíve fokozatosan belesodorják, hiszen házassága Kareninnal nem nyújtotta azt, amire vágyott.

Tolsztoj írásának az a különlegessége, hogy a képi ábrázolás és az erkölcsi elemzés szorosan együtt halad. Az író pontosan rögzíti a szenvedély és a lelkiismeret hangját, ezek segítségével mutatja meg az érzelem, az akarat és a tudat ellentmondásait. Pl. Anna hazafelé menet a vonaton egy angol könyvet olvas, közben a bálon történtekre gondol, ahol először ragadta magával Vronszkijt. Egy láthatatlan bíró előtt mentegeti magukat, hogy semmi sem történt, de lelke mélyén tudja, hogy ez nem igaz, hiszen Kittytől a kiteljesedés előtt vette el lovagját. Künn vihar tombol éppúgy, mint a lelkében, de ezt még ekkor örömtelinek és lelkesítőnek érzi. Mikor a pályaudvaron megpillantja a férjét, úgy tartja, megnőttek a fülei - a megnyúlt szervvel máris a megcsalt férj fejdíszét idézi fel, még mielőtt bármi is történt volna. Anna és Vronszkij szerelme hamar eléri tetőpontját, de Anna nem bujkál, félreállítja Karenint és annak a világnak a szabályait, amiben élt. Ha csendben maradtak volna, az úri társaság elnézte volna a félrelépésüket, de Anna megmondta férjének, hogy viszonya van Vronszkijjal, s szerelmének is, hogy gyermeket vár tőle. Mindkét férfira rosszul hatottak a hírek, Vronszkij a lóversenyen egy rossz mozdulattal el is törte kedvenc lova gerincét, s az elhagyott férj pedig a bosszún gondolkodott. Tolsztoj mesterien érzékeltette, hogy az eseményekben hogyan érnek egybe a tudatos és tudattalan dolgok.

A térbeliség is jellegzetes mozzanata a regénynek, melynek fontos szimbóluma a vonat, ami a tolsztoji elveket valló Levin szerint lényegében idegen az orosz lélektől. Anna és Vronszkij a vonaton ismerkednek meg, együttélésük Nyugat - Európában kezdődik, ahol hónapokon keresztül utazgatnak, s végül - amikor már Anna nem látott más lehetőséget - a vonat elé vetette magát. Azok a helyek, ahol élnek, inkább csak állomások, nem otthonok - a szállodák, Vronszkij birtoka, moszkvai lakása - mintha várótermekben, az örök várakozás állapotában lennének. Ennek oka először az, hogy Anna nem tudja elfogadni, hogy félrelépése miatt el kell veszítenie kisfiát, később pedig, amikor a válást kéri, férje egy hazug vallásos pozícióból büntette, kínozta Annát. Az a világ, amiben élt, elnézte és megbocsátotta a házasságtörést, de nem viselte el a tiszta döntéseket. Karenin csak a szavak szintjén tartotta magát az evangéliumi tanításokhoz, megalázottságát kegyes frázisokba csomagolt bosszúba rejtette el.

Vronszkij is egyre jobban féltette a szabadságát ettől "a komor, terhes szerelemtől", lazítani akarta a kötelékeket, melyek amúgy sem egyformán hurkolódtak rájuk: a férfinak megbocsátható volt ugyanaz a félrelépés, mely Annát társadalmilag megsemmisítette. Anna a kötelékek szorosabbra húzásával akarta biztosítani a maga számára Vronszkijt, de minél inkább csak a boldogsága érdekli, annál inkább taszította a férfit. Kettejük kapcsolatában amúgy is Anna a súlyosabb, Vronszkijnak fel kellett volna nőnie hozzá, de ez nem sikerült neki. Anna hiába okos, a szívével eltéved a világ útvesztőjében. Egyetlen pillanat a történetben Anna betegsége, amikor mindkét férfi megtapasztalja a szenvedés újjászülető erejét, de a gyógyulás után ez eltűnik, s átveszi helyét újra az önzés. Annát az undor és az utálat önti el, amikor csalódott Vronszkij szerelmében. Nagyobbik gyermeke elvesztésével a kisebbiknek sem tudott örülni, pedig az a szerelemben fogant. Élete ezzel teljesen kilátástalanná vált.

Tolsztoj nem egyszerűsítette le a boldogságkeresést azzal, hogy megszabja, miként éljenek hősei, végigkísérte őket vívódásuk útján. A regény világában Anna a várost, Levin a vidéket jelent. Levint régi barátság fűzte a Scserbackij - házhoz, az öreg herceg bár a felsőbb körökhöz tartozott, életelveivel Levinhez állt közelebb, aki a hagyományokhoz ragaszkodó falusi Oroszországot képviselte. A cselekmény színterei aszerint váltakoznak a regényben, melyik életformát láttatja az író belülről. Levin esetlen a városban, a szalonokban, a nagyvilági emberek társaságában. Ő képviseli Tolsztoj elveit, világnézetét, még a nevét is a Lev becézett alakjából, a Ljovából nyerte - ami családi körben Tolsztoj beceneve volt. Tolsztoj nem Levin nehézkességét tartja mintának, hanem harmónia iránti fogékonyságát, egészségét. Egy kereső, kérdező ember ő, akinek belső egysége nem lezárt, hanem dinamikus, a tévedés és belátás esélyeit is magába foglaló életfilozófia. Kételkedőnek, néha hitetlenkedőnek vallja magát, aki fontosnak érzi saját egyedi útjának megtalálását, mert sem a körülötte élő férfiak lazasága, sem Kitty és Dolly, meg a parasztok ösztönös vallásossága nem adott választ kérdéseire.

A regényben az ő útja is külső és belső mozgásában követhető nyomon, mint Annáé, párhuzamosai és ellentétei ők egymásnak. Lánykérése először kudarcot vallott - Kitty Vronszkij miatt utasítja vissza, aki éppen akkor találkozott Annával - s vereségét a birtokán dolgozta fel. Tanulmányt írt a mezőgazdaság fejlesztéséről, együtt kaszált a parasztokkal, belül pedig az ész és a szív ellentmondásosságán töprengett. S mivel nagyobb a szeretet benne, mint a büszkeség, el tudja fogadni Kittyvel a kimagyarázkodást, az újrakezdést is. De így sem talál választ eredeti kérdésére: lehet - e tartósan boldognak maradni a végesség tudatával? A halál titkára aztán az élet lesz a válasz: bátyja halálos ágyánál tudja meg, hogy felesége kisbabát vár.

A két főhős találkozásának különös jelentősége van a regényben. Amikor Kitty szülése miatt Moszkvába költöztek, egyik este sógora elvitte Annához. Már az előszobában látott festmény is lenyűgözte, s amikor személyesen is megjelent Anna, fokozódott a varázs. Az etikus és filozófus Levin fejet hajtott a szépség előtt, felmentette Annát és megsejtette a tragédia okát: Vronszkij nem tudja, milyen kincs van a kezében. Ezzel a pillanattal azt is felvillantotta az író, hogy igazán talán főhősei tartoznak össze, hiszen Vronszkij valóban nem értette meg Annát, s Kittty sem tudott szellemi partnere lenni férjének. Levin akkor érkezik belső útjának legsötétebb szakaszába, amikor külső élete a legboldogabb: megszületett a fia, gazdagsága virágzik, felesége szereti - ő azonban tudni akarja az élet értelmét, választ akar kételyeire. Egy váratlan eseménynek köszönheti a megoldást, amikor az egyik parasztjával beszélgetve rájön: nemcsak a testi és anyagi érdek, hanem a lélekre, Istenre figyelő magatartás is irányítja a tetteket. A paraszt szavából az derült ki, hogy őt ilyennek látják, és ez a tolsztojanizmus üzenete is. Tolsztoj szereti Annát: sok szenvedést juttat neki, de nem ítélkezik fölötte, csak megítéli és megbocsát neki. Levinben - aki az író hasonmása - a végén nyugvópontra jutott a kételkedő, igazságkereső magatartás. A szabadság és boldogság kérdését ezzel több oldaltól világította meg Tolsztoj, így adott választ az élet értelmére. De csak ebben a regényében, mert későbbi írásaiban újrafogalmazódnak ugyanezek a gondolatok.

Az emberi kiszolgáltatottság művészi ábrázolása Kertész Imre Sorstalanság című regényében

Író, műfordító. 1929. november 9-én született Budapesten, zsidó családban. 1944-ben Auschwitzba deportálták, majd onnan Buchenwaldba. A koncentrációs táborok felszabadulása után, 1945-ben visszatért Magyarországra. A háború után fizikai munkásként dolgozott. 1948-tól a budapesti Világosság újságírója volt, de 1951-ben, mikor a lap párthű lett, felmondtak neki. Elsősorban olyan németnyelvű szerzőket fordít, mint Nietzsche, Freud, Wittgenstein és Canetti, akik műveire is hatással vannak. Első regénye, az auschwitzi és buchenwaldi élményeire épülő /Sorstalanság/ 1975-ben látott napvilágot.

A regény főhőse Köves Gyuri, egy pesti kamasz fiú (az író alteregója), akit a náci haláltábor szörnyű tapasztalatai érlelnek felnőtté, és aki ezért képtelen visszatérni korábbi életéhez. Köves Gyuri szemszögéből látjuk a dolgokat. A lágerregények megszokott nézőpontjával ellentétben itt. egy 15 éves fiú naiv, gyermekei szemével látja az olvasó a holokausztot, nem pedig a visszatekintő felnőtt szemszögéből.  A regény főhőse egyféle tapasztalatlansággal,naiv rácsodálkozással számol be élményeiről. A történetbe reflexiók, értékítéletek, azesemények morális értelmezése nem keveredik. A regény tárgyszerű, már-már dokumentaristastílusa a holokauszt újszerű irodalmi megközelítését adja. Az olvasó tudja, hogy az íróévekkel az esemény után, felnőtt korában írhatta meg a történetet, de mégis úgy érzi, mintha először élné át az egészet, és nem tudná, hogy mi lesz az egésznek a következménye. Ennek eredményeképpen az olvasóval is elfeledteti utólagos tudását. Belehelyezkedünk Köves Gyuri látókörébe, és fokozatosan döbbenünk rá a valóságra. Kövessel együtt végig kell mennie az olvasónak is a szörnyű felfedezéseken. Az olvasó úgymond útitársa lesz az elbeszélőnek. Ennek a naiv perspektívának köszönhető, hogy a holokausztot nem, mint múltbeli, lezárt, elfelejthető dolgot ábrázolja, mint általában a visszatekintő lágerregények teszik. Azáltal, hogy ismeretlenként mutatja be az ismertet, teljesen új értelmezési lehetőséget ad, mivel az olvasó végigmegy az elbeszélővel az egész történeten, s közben át kell értelmeznie eddigi tudását, és személyes tapasztalatként kell átélnie a koncentrációs táborok világát.

Hogyan alakul át Gyuri személyisége?

Auschwitzba érkezésekor még szabad embernek érzi magát, a már ottlévőket látja fegyenceknek, raboknak, zsidóknak. Még imponál neki a tábor rendezettsége. A zsidósághoz és a magyarsághoz való viszonya a továbbiakban is kérdéses marad. Buchenwaldban pedig a magyarsága miatt éri meg-különböztetés. A hovatartozás problematikáját elhomályosítják a fiziológiás szükségletek, az éhség, fáradtság, gyengeség.

A főhős a saját nevét soha nem mondja vissza. Az elbeszélő a koncentrációs tábor világát gyermekien naiv távlatból mutatja be. A jelen idejű elbeszéléssel éri el az író, hogy az olvasó is fokozatosan tapasztalja meg azt a világot, és így semlegesíti az utólagos ideológiai megfontolásokat. (Nem érzékeli a veszélyt, imponál a rend, azt hiszi, hogy németországi munka egy értelmesebb életet hozhat, csak később döbben rá a végveszélyre).

                                                                                                  

A regény stílusának sajátosságát az adja, hogy megnyilatkozásából hiányzik az érzelmi indíttatás, távolságtartása azzal is magyarázható, hogy szülei válása, átmeneti intézeti neveltetése védekezést alakított ki személyiségében, az érzelmi kötődéssel szemben. Nem természetes a tartozás sem a családhoz, sem a közösségekhez. Ezzel az életúttal elveszik Gyuritól a döntés jogát, és a címül szolgáló sorstalanság lényegét ebben látja az író.

A főhőst a biztos halál tudatában váratlanul éri a csodaszerű megmenekülés, ugyanúgy váratlanul, mint az elhurcolás. A legmegrendítőbb pillanat az, mikor szinte honvágyat érez a tábor szabályos rendje iránt. A legfőbb tapasztalat a megérkezés után az, hogy a visszatérők és az itthon maradottak között kölcsönös az értetlenség. Gyuri számára elfogadhatatlan a felejtés.

A cím:

Az író célja nem a holokausztot ábrázolni, hanem a sorstalanságot: azt, hogy miként veszti el az ember a személyiségét, hogyan lesz belőle először egy szám, aztán áldozat.Az Auschwitzon túli ember már nem hihet a világ sorsszerű előrehaladásában, sorstalan emberré válik. Köves számára a szabadság más:

„ha sors van, akkor nem lehetséges a szabadság... ha viszont szabadság van, akkor nincs sors, azazhogy akkor mi magunk vagyunk a sors”. Az a sors, amit végigélt, nem az övé volt, hisz külső erők irányították; szabad csak akkor lehet az ember, ha választhat, ha maga alakítja a sorsát. Ő nem választotta, csak elszenvedte sorsát.

A SORS = a választás szabadsága - a SORSTALANSÁG = a választás szabadságának hiánya: „ha a ránk kirótt determinációnkat éljük végig valóságként…. Ezt nevezném sorstalanságnak.”

Köves Gyuri, a regény főhőse, ezt így fogalmazza meg: „Végigéltem egy adott sorsot. Nem az én sorsom volt, de én éltem végig…”

Másféle értelmezés is lehetséges ugyanakkor: a sorstalanság fogalma a gyökértelenség, identitásválság szinonimájaként is interpretálható. A főhős mind családi, mind vallási tekintetben „sodródik”. Kötődése szüleihez laza (intézetben is élt), kívülről szemléli, nem képes értelmezni zsidóságát és társadalmi hovatartozását, a „haza” és az „otthon” emléke, az oda való visszatérés reménye – Citrom Banditól eltérően– nem jelent számára megtartó erőt, fogódzót a lágerben.

Nehézsége, furcsasága:

· nehezen azonosítható a nézőpontja és az értékrendje

· nem ad biztos fogódzkodókat, nem engedelmeskedik a sémáinknak, a sablonjainknak (pl.: a jól bevált bűnösök – ártatlanok sémának)

· hiányzik belőle az erkölcsi felháborodás, amit a téma megkívánna

· Gyuri természetesnek veszi a koncentrációs táborok világát, ahol – bár mostohák a feltételek – a boldog pillanatok sem hiányoznak

A Sorstalanság tárgyát tekintve tehát holokauszt-regény, egy magyar, zsidó kamasz fiú deportálásának megrendítő erejű, a megértést önmaga határaival szembesítő története. Egy tragikus eseménysor konstatálása, történelmi vádirat a feledés ellen – mintegy három évtizeddel a deportálások és a magyar zsidóság nagy részének elpusztítása után. Cselekménye rekonstruálható és kivonatolható, az olvasása látszólag könnyen „bevégezhető”, s ez bizonyos mértékig széles körű hatását is magyarázza.

A Sorstalanság nagyon is drámainak mutatja a nyelv konvencionalitását, nagyon is csapdaszerűnek a szavak és a dolgok laza viszonyát, a nyelv létesítő erejét, a nyelvhasználat, a szókincs szabta kiszolgáltatottságot. Kertész regénye fellazítja a referenciális jelölés rendjét, s nagymértékben a jelek csereáramlását, a nyelv idézettség-effektusát teszi meg az értelemképződés és -rombolódás alapjául.

Az esetlegességnek való kiszolgáltatottság, a múltban gyökerező elvárások alapján felfoghatatlan jelen tapasztalata jellegzetes eleme a Sorstalanságnak, s ez a vonás az élettörténetek alakításának „a szerencse forgandóságára épülő ősi (még antik) naív formájához” közelíti a regényt.

Köves Gyuri a koncentrációs táborban nem emlékezett, hanem létezett, nem a kiválasztott nagy pillanatokat élte meg, hanem a jövő ismerete nélkül az egészet. Ez a lineáris cselekményvezetés ezért nagyon fontos, segítségével a regény szerkezeti elemei könnyedén felismerhetővé válnak. Az expozícióban a főhős apjának munkaszolgálata más irányba fordítja a fiú életét is: a pesti gimnazistából gyári munkás lett, aki Csepelen ismerkedett a másféle élettel, miközben kezdte felfedezni önmagát is. A bonyodalom "a kissé furcsa eset", amikor az autóbuszról leszállított főhőst sorstársaival együtt Auschwitz felé irányítják. Ebből következik a cselekmény kibontakozása: a táborhoz vezető út, a rabsors mozzanatai, a lágerbeli élet, melyet Köves Gyuri monológja közvetít számunkra. A regény tetőpontját a főhős megbetegedése jelenti, s a megoldást hazatérése hozza, de sajátos végkicsengéssel.

Az író egyetlen folyamatként ábrázolta az egészet, beleírta a regénybe saját emlékeit, s azt is, amit manapság a táborokról lehet tudni. S ennél többet is, mert Kertész Imre azt is tudta, hogy a diktatúra hogyan használta ki és fordította az ember ellen magát az emberi természetet. A "mély érzelmekkel és komoly felelősségtudattal rendelkező ifjú" társai közt vált a 64921-es fogollyá. Az út elején a sorstársak csak jelzésszerűen emelkedtek ki a tömegből: "Szakértő", "Selyemfiú", "Bőrdíszműves", "balszerencsés ember", "dohányzó fiú", de a táborbeli barát - aki a túlélésre megtanította - már "beszélő nevet" viselt (Citrom Bandi), mint ahogy a rabkórházban körülötte tevékenykedő politikai foglyokat is nevesítette: Pjetyka, Zbisek, Bohús. Őket azonban nemcsak a piros háromszög, a politikai foglyok táborbeli jele különböztette meg a zsidóktól, hanem egész viselkedésük, amivel vállalták a kockázatot, s amivel igazolást kerestek életükre, ottlétükre. (Történelmi tény, hogy Buchenwaldban a belső ellenállás is jelentősen hozzájárult az emberibb körülményekhez, a felszabadításhoz.) A főhős számára nagyon fontosak a társak, hiszen együtt élik át a mindennapokat, s mindegyik sors más példát hordoz a főhős számára. Citrom Banditól, aki már munkaszolgálat után került a koncentrációs táborba, megtanulta mindazon bölcsességeket, amelyek a túlélést szolgálták (mosakodás fontossága, a fejadag egyéni beosztása, mikor sűrűbb a leves a kondérban, mire való kapca, stb.)

A főhős hamar hozzászokott az új helyzethez: a megérkezést követő zűrzavar után gyorsan elaludt, az első alkalommal ehetetlennek talált levest később szó nélkül megette, s kedvencei is lettek az ételsorban. Felfedezte azokat a pillanatokat, amelyekben nem fogoly, hanem önmaga is lehetett. Alakjával azt láttatta meg Kertész, hogy az ember képességeivel a lágerben is gyökeret tud ereszteni, hiszen az élet nem egyéb, mint a helyzetek felmérése és a hozzájuk való alkalmazkodás. Az itt töltött napokon jött rá, hogy mindenkinek egyéni képességén múlik minden.

Az új élethelyzetben újragondolta addigi életét. A rabság más dimenzióba helyezte szabad életének mozzanatait - a fölkelést, az iskolai szorongásokat, a rossznak tartott ebédeket, a szülők vitáját - gondolatban átértékelt és jóvátett mindent. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy megerősödött a túléléshez feltétlenül szükséges belső békéje. Mindezt azonban megzavarta betegsége, egyféle gépiesség váltotta fel addigi küzdőszellemét, feladta önmagát. A testén kijövő keléseket először érzéstelenítés nélkül kivágták, csak később vitték át a tábor kórházába. Az ottani másféle hangnem vezette vissza Köves Gyurit az emberibb élethez. Apró dolgok ezek Kertész regényében: paplan, lepedő, nagyobb priccs, s a mogorva francia főorvos, aki mindenkinek adott naponta egy-egy szem kockacukrot, s aki értette a nyelvét, az kettőt kapott. Köves Gyuri ebből is mindjárt levonta a tanulságot, amire odahaza is mindig okították, hogy mennyire hasznos dolog a műveltség, s kiváltképpen az idegen nyelvek ismerete, csakugyan.

Amit átélünk, "sorstalanul" tesszük, hiszen nem tudjuk előre, mi vár ránk a folyamat során. Kertész logikája jól érvényesül a fenti sorokban: a résztvevők nem tehettek a megtörténtek ellen semmit, mert bármit tenni éppoly esztelenség lett volna, mint az, hogy ellenállás nélkül sodródtak. De a közbülső idő mégis fontos, mert abban mindenki megtette a maga lépéseit akár itthon volt, akár a lágerben. Ez az abszurd megvilágosodás a regény lélegzetelállító része, a mű egyik fontos üzenete:

,,Semmi sem igaz, nincs más vér és semmi...csak az adott helyzetek vannak, és a bennük         levő újabb adottságok. Én is végigéltem egy adott sorsot. Nem az én sorsom volt, de én éltem              végig - és sehogyan sem fér fejükbe: most már valamit kezdenem kell vele, valamihez oda, valamihez hozzá kell illesztenem, most már elvégre is nem érhetem be annyival, hogy tévedés volt, vakeset, afféle kisiklás, vagy hogy meg sem történt, netalántán...”

A regény fontos kulcsszava a "természetesen" szó, mely a Sorstalanság nyelvének esszenciája, de ez hordozza a regény iróniáját is. Imbolygó, indázó, különös mondataiban döbbenetes erővel szólaltatta meg azt a 15 éves gyerek - felnőttet, akinek a világról való tudása néha a 3 évesek szintjét sem érte el, de a 70 évesek bölcsességével tudott reagálni a vele történtekre. Hangja nemcsak nézőpontja miatt különleges, de szókincsében is olyan jellegzetes, a mű hatásának egyik hordozója. A "szerzői név" is nagy szerepet kapott az értelmezésben, s a mű hitelét nagyban erősíti, hogy Kertész Imre maga is átélte a főhős tapasztalatait, írói megszólalásai összefüggnek a főhős szavaival. Innen van a regény sajátos alaphangja: a beleélő, a történeteket megértő, dermesztő iróniájú magatartás. Köves Gyuri nagyon is gyorsan magáévá tette az ottani logikát: amikor szelektálásnál egy öreg embert a munkára alkalmasok közé soroltak, "nem volt túl elégedett" megjegyzéssel fogadta.

A megengedő - relativizáló töltelékszavakkal (ilyeténképpen, valamelyest, utóvégre, persze, netalántán, stb.), a körülményeskedő mondatszerkezetekkel, a szokatlan szórenddel fejezte ki a főhős önmegnyugtató téblábolását. Ez a "csinált nyelv" nélkülözhetetlen eszköze annak, hogy a természetelleneshez torzuló emberi tudaton végbemenő erőszakot felfogjuk.

Regényszerkezet és közlésforma Ottlik Géza Iskola a határon című alkotásában

Felelet felépítése:

1. Röviden Ottlik Gézáról
2. Regényszerkezet: címek értelmezése
3. Regényszerkezet: tér és időpoétika
4. Regényszerkezet
5. motívumok

Ottlik Géza a XX. század emblematikus írója. Leghíresebb műve, az ’Iskola a határon’ miatt sokan egykönyves szerzőként tartják számon. Élete során összesen 6 kötete jelent meg (Minden megvan, A Valencia-rejtély, emellett novellát írt ( Két mese, Szerelem, A szájsebész, A Hely lelke) és műfordítóként is tevékenykedett ( Keller: Falusi Rómeó és Júlia, Dickens: Copperfield Dávid, Twist Oliver).

A kőszegi alreál gimnáziumba járt, majd a budapesti egyetemen matematika és fizika szakos volt.

Érdekességként még megemlíthető, hogy a világon elsősorban mint bridzs játékos tartották számon, s halálát még egy olasz bridzs szaklap, a Pandora a következőket írta halálakor: Hetvennyolc éves korában meghalt a világ legnagyobb bridzsjátékos, Ottlik Géza. Hazájában szépíróként is ismert.” 

Regényszerkezet értelmezése kapcsán beszélhetünk

• a regénycím és a fejezetcímek értelmezéséről
• a regény tér - és időpoétikájáról
• motívumok értelmezéséről
• közlésformák

A regény címe: több szempontból értelmezhető:

1. Értelmezhető szociográfiai tárgyiassággal:

·       Kőszegi alreálgimnázium  à trianoni békeszerződés után valóban az országhatáron van

2. Értelmezhető térben és ahhoz kapcsolódó lélektani jelképes határként:

·       Kőszegi hegyek, „szombathelyi országút” à szabadság és bezártság határai, szülői ház és iskola határa

3. Időt jelölő határként, melyhez ugyancsak jelképes jelentések társulnak:

·       A vakáció elválasztja: civil és katonai életet, az első tanévet a többi tanévtől

·       1923- 1926: gyermekkor és a felnőtté válás közötti idő, ehhez kapcsolható a Duna képe, mely a regény végén jelenik meg: térélményként jelöli a gyerekkor és felnőttkor határát

·       „Sár és hó” fejezetcím határként jelenik meg a két biblikus fejezetcím között  à aljelentésként a feketeséget és fehérséget társíthatjuk hozzá

4. További lehetőségek:

·       Otthon védettsége – iskolai kiszolgáltatottság

·       Éden – brutalitás

·       Megalkuvás – egyéni helytállás

Összességében:

Valami visszavonhatatlanul elmúlik: a gyerekkor

Valami felé elindulnak, és közben mássá válnak a szereplők

Fejezetcímek értelmezése átvezet az időpoétikához:

A regény szövegtestében címe van:

Az elbeszélés nehézségei bevezető fejezetnek és annak alfejezeteinek:

• Szeredy az uszodában, 1957
• Kémnők nagyváradon 1944-ben
• Medve kézirata

Majd további három fő résznek:

• Non est volentis -15 à három nap eseményei
• Sár és hó – 21 à három hónap eseményei
• Sem azé, aki fut - 25 fejezetből állnak à három év belső időgyűrűkben

Az utolsó nagy három rész fejezeteinek tartalma a „Mutató”-ban, a tartalomjegyzékben található, „ósdi” fejezet-összefoglalókkal.

Milyen a regény szerkezete az időpoétika szerint?

I. Az elbeszélés nehézségei c. főcím három  bevezető fejezetre oszlik

Az első három fejezet:

• nem tartozik a cselekményhez
• egy bevezető
• Címe: Az elbeszélés nehézségei
• három jól elkülöníthető idősíkra bontható:
• Az első fejezet címe: Szeredy az uszodában 1957-ben.
• Szeredy Dani és Both Benedek a Lukács uszoda tetőteraszán beszélgetnek
• Téma: megoldást találni Szeredy egyre bonyolultabb magánéletére – Magda iránti szerelme, összeköltözésük
• A másodiké: Kémnők Nagyváradon 1944-ben – egy iratot keres Szeredy, ami eltűnt
• I. rész 5. fejezetében folytatódik Jaks értesíti Szeredyt arról, hogy menekülnie kell – Jaks neve Öttevényi ürügyén került elő
• ennek a történetnek  további folytatása: folytatása 2. rész 11. fejezetében folytatódik: Madga elégette az iratokat
• A harmadik rész 23. fejezetében, 1958-ban: szaxoviola kapcsán beszélgetnek, megtudjuk, hogy összeköltöztek Magdával, majd Szeredy elbujdosott a Mátrába

• A harmadik: Medve kézirata (a katonaiskolában töltött évekről szól 1923-tól) – erről beszél Bébé az uszodában, tehát az első fejezet itt folytatódik
• Medve kézirata: 1923-26-ig játszódik
• De találunk benne egy 1942-es jegyzetet, amit a zárófejezetben idézőjelben találunk – ez az összetartozásukról szól

Bevezető fejezetek időpontja :

• 1957-ben ( Lukács) és 1944-ben (Nagyváradon) játszódnak
• ekkor már felnőttek a szereplők
• érzékelhetjük, hogy milyen hatással volt rájuk az iskola
• minden 1923-ban kezdődött, ott az iskolában

II. Majd további három fő részre

• Non est volentis -15 à három nap eseményei
• Sár és hó – 21 à három hónap eseményei
• Sem azé, aki fut - 25 fejezetből állnak à három év belső időgyűrűkben

Összességében:

1. Az objektív időnél fontosabb szerepet kap a szubjektív idő. Ez az idő sohasem egyformán telik, a tartam érzete függ az életkortól és az események jelentőségétől. (lsd: fejezetek hossza)
2. Ottlik újra meg újra figyelmeztet az idő kiismerhetetlenségére, a jelen hatósugarába pedig bevonja a múltat és jövőt is. ( Szeredy és Magda történetének mozaikos kibontása.)
3. Az emlékeket egymás mellé vetíti, írói módszere, hogy az emlékek előhívásával előre-hátra sétálgat az időben. (7. fejezet időkezelése)
4. Bébé állítása: a velünk megtörtént dolgok mindig velünk maradnak : „ A három év például egyáltalán nem telt el, hanem van…) –emléktábla is ezt a szöveget közli ma, az iskola épületének falán

Címek értelmezése

Az elbeszélés nehézségei

• Központi problémává emeli, hogy az emberi nyelvvel elmondhatók-e annak a három évnek a történései, aminek részesei voltak
• Elmondható-e a civil / szabad / kívülállóknak
• A kommunikáció közöttük félszavakban, hümmögésekben is teljes jelentésű – nagy szerepe van a zajoknak, metakommunikációnak, gesztusnyelvnek
• De később Medve az anyjának nem tudja elmondani a történteket ( Néma gyereknek anyja sem érti a szavát…) Ám az utolsó oldalakon kiderül, hogy igenis megérti a néma gyereknek az anyja a szavát.
• A nyelv iránti bizalmatlanság: - Wittgenstein nyelvfilozófiája – szavak elégtelenek a világ leképezésére, mert a leglényegesebb dolgok kimondhatatlanok. Így a világ tulajdonképpen a nyelv használatáról szól, nem a világ lényegéről. - 279.oldal
• Mégis fontos elmondani, mert a káoszból ez teremt rendet – lsd. Szeredy eljátssza, elmondja  a nap történéseit, s ez nyugvópontot jelent

A „szavak” szerepe a regényben:

Félszavakból is megértik egymást – 8.oldal

Másként neveznek dolgokat. 98. oldal

Szavak helyett rúgás: 131.oldal

Nem jók a szavak- 171. oldal

A szó kevés a közléshez: 279.oldal

Szavakon túli dolgok kapcsolják őket össze. 426. oldal

Két főszólamot teremt a szerző:

Bébéét és Medvéét.  Ezek tartalma hol kiegészítik egymást, de többször ellentmondanak egymásnak, mellékszólamként csatlakozik Szeredy szólama.

A regényfikcióban egy újabb fikció (Medve kézirata) születik. Nagyon is hagyományos a „talált kézirat” toposza az irodalomban, de mire használja ezt Ottlik?

• annak bemutatása, hogy az írás, a regény egy fikció teremtése
• a viszonylagosság érzékeltetésére
• a múlt megértésével az idő is legyőzhető, azaz Szeredy Medve kéziratától várja, hogy a jelen problémájára (Magda) választ kapjon.

Címek magyarázata:

Kettő a Bibliából való – Pál apostol a Rómabeliekhez írott leveléből való  később visszatérünk rájuk

Non est volentis, neque currentis, sed miserentis Dei. Károli fordításában így van:

Mert Mózesnek ezt mondja: Könyörülök azon, a kin könyörülök, és kegyelmezek annak, akinek kegyelmezek. Annak okáért tehát nem azé, a ki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.

Központi érték:

• Belső függetlenség erkölcsi értéke
• legnagyobb felismerés:

–       a kietlen világban is lehet élni

–       és kell is élni

–       vannak olyan értékek, amelyek így is megmutatkoznak

• természetfölötti

–       kegyelem állapota

–       a lét valódi értelmének megtalálása

–       élet zűrzavar ßà természetfeletti rend

Megfejtése, jelentése:

Az emberi akaratot relativizálja

Az isteni akaratot abszolutizálja

További motívumok – és egy fejezetcím: Sár és hó

Sár: a szenvedések növelése, a megaláztatások: hasra a sárban

Hó: tiszta, hideg világ - benne a rend

Köd: Ez is a szenvedéshez, zűrzavarhoz tartozik ßàDe: láthatatlanná válhat az ember (Medve: ilyenkor tornázik: nem külső kényszerre cselekszik

Ég: csillagos nyári égbolt: belső rend, függetlenség, könnyűség

Ez a tér poétikáját hívja elő:

„kőszegi hegyek” – horizonthatároló elem – azon túl a „szabadság”, civil élt

Gyöngyös patakon túl van Kőszeg, „félszabadság” jelképeà itt olvashatják ezt az idézetet egy ház homlokzatán akkor, ha kinn vannak Kőszegen. Kőszegen katonaruhában, alakzatban, énekelve büszkén vonulnak – itt a katonaiskolai lét büszkeséggel tölti el őket.

Iskola épületéhez vezető hatalmas park, a főalléval. – csuklózás (megaláztatás, testi szenvedések) és foci ( Merényiék uralják a pályát, csak a kiválasztottak focizhatnak), atlétika (szórakozás, a sportban a  függetlenség megtalálása)

Legfontosabb eleme az iskola: folyósok, hálótermek, lépcsők, ebédlő – bezártság, alávetettség

Ezeket falak, kerítések határolják. Alá és fölérendelt katonai viszonyok. Itt kell kiismernie magát minden új növendéknek.

Még távolabbi elem: Trieszti-öböl – nem is volt ott Medve, egy szabadság és életjelkép lesz. 279. oldal! ( Az a Trieszt felé ügető lovas. Utolérte őt a hágón, és nehéz parancsot hozott. Egyetlen szóból állt: Élj!”

Ha a térproblémából indulunk ki:

• az iskola egy katonaiskola
• zárt közösség
• szigorú hierarchiára épül
• a beavatódás színhelye
• a felnőtté válásé
• ahol kiderül: kiből mi lesz
• ki, hogyan tanulja meg azokat a játékszabályokat, amelyekkel ki lehet lépni a felnőttkorba

Közlésformák a regényben

A közlésforma fogalom magyarázata: Az epikus közlés alapformái az elbeszélés, a leírás és a dialógus. Az elbeszélés az események előadása, a leírás a cselekmény színterének, külső-belső tulajdonságoknak és egyes tárgyi mozzanatoknak statikus ábrázolása, a dialógus pedig a szereplők szóbeli megnyilatkozásának a közvetítése.

Az epikus mű hőseinek megnyilatkozásait az író különböző közlésformákkal rögzítheti. Az egyenes beszéd esetében a szereplő szavai szó szerinti idézet formájában jelentkeznek, szemben a függő beszéddel. Az átélt beszéd (vagy szabad függő beszéd) a függő beszédnek az a változata, amely elhagyja a kijelentést jelölő igét.

Három főszereplő dialógusa:

• Medve Gábor à ő meghalt à az ő kézirata, visszaemlékezése a regény egyik rétege
• Medve Bébére bízta a kéziratot (író lesz)
• Szeredy Dani (katona lesz)
• Bébé à Both Benedek à ő idézi fel a kéziratot olvasva az eseményeket (festő lesz)

Ha magától az elbeszélőtől indulunk el, akkor is XX. századi jelleget ismerhetünk fel.

• A hagyományos elbeszélő
•  mindent tud, mindent lát, mindent elmond
• ez a XIX. század tipikus elbeszélő sémája.
• A XX. századi elbeszélő:
•  A befogadó elbizonytalanodik, már nem is tudja mi történt
• megoldás: ha több elbeszélő egymástól függetlenül közli az információkat
• az olvasó mozaikként rakja össze a történteket, eldönti kinek hisz, kinek nem.
• Ottlik a kettőt kombinálja.

A regény két regényt tartalmaz.

• Medve Gábor kézirata az egyik (õ az egyik főszereplő) à ez rögzített

-        I. szám 3. személyben íródott

• és ezt a kéziratot kapja meg a másik főszereplő BB, Both Benedek iskolai beceneve, aki kéziratot korrigálja, kiegészíti, sőt vitatkozik vele. à reflektál rá

-        Egyes szám, első személyben íródott

• Így a két szöveg egymás mellett él a szövegben és néha egymásba is úsznak.

-        Követhető: idézőjeles rész: Medve kézirata, s Bébé reflektálása idézőjel nélkül

-        Idézőjel nélkül írja később, de ekkor egyes szám, harmadik személyben

-        Vannak részek, melyeket két nézőpontból is láthatunk:

-        Bébé csomagolópapírját  elajándékozza Szabó Gerzsonnak (II.3 és II. 7.)

-        Medve rádióépítő korszaka (II. 20. és III. 11.)

-        Medve megpokrócozásáról

 

Nincs egyetlen hitelesnek tekinthető történet, történés mindig egyéni látószögből értelmezett

• elbeszélés linearitásának felbomlása, a körkörös szerkesztésmód, amelynek eredményei a többszörös jelentésrétegű motívumok.

• Medve kézirata tehát fikció, regény a regényben eljárás, ami alapja az Iskola a határon sajátos prózapoétikájának.

Milyen a rögzített rész:

• Az előadásmód harmadik személyű
• Bébé mégis Medve önarcképének tekinti
• Medve emlékezete szelektív
• Önértelmező jellegű > Bébé ezt író fogásnak szánta lsd. Pokrócozás előtti rész felvezetése
• Tényeket az emlékezet átformálta
• Lényeg és jelenség összekeveredik
• Idő sem biztos
• De Bébé is lefokozott elbeszélő, hiányzik értelmezéséből a magabiztosság

Közös a sorsukban: egyikük sem lett katona

·       Bébé- festőművész lett

• Medve- hivatásos író 

Két nézőpont + két személyiség

Egyik sem azonos az íróval

De mindkettőbe beleszövi önéletrajzi elemeit

Örley István, katonatárs, íróbarát alakja ( Medve vagy Bébé)

A fő különbség a két személyiség között:

• Medve mindvégig szemben áll Merényiékkel, lázadás, cselekvés, szökés
• Bébé beletörődően beilleszkedő magatartással, meglévő elfogadása, állandó értelmezése.

A regény mindkét alternatívát érvényesnek tekinti.

Medve:

Zárkozott + Első levélben arra kéri édesanyját, hogy vigye haza

Idealista – éjszaka titokban sír

Lázadó

–       tervezi

–       és végre is hajtja a szökést

–       Bár visszatér

–       De rájön, hogy nincs menekvés

–       A büntetést vállalja

–       Végképp elszakad az édesanyjától

Bébé:

–       Megküzd a beilleszkedés nehézségeivel

–       Nyitottabb szellemű

–       Érvényesülés érdekében megalkuvásokra is hajlandó

–       Bele is kapcsolódik a csoportba: foci, élelmiszercsomagok fosztogatása

Az egyik legfőbb kérdés: a személyiség önazonosságának megőrzése

·       Ezt kell megtagadni eleinte: egy görcsös figyelem lesz, mit várnak tőlük

·       De mégis feltételez: egy belső réteget, ami a nevelődés során karakteressé válik

Szólamok: tükrözés jelleget ad, többszörös tükrözést valósít meg

Nincsenek egyértelmű azonosulást kínáló figurák, nincsenek hagyományos értelemben vett hősök. (Ez az egyik modern irodalmi megoldás a regényben.)

Tükrözés: a Las Menninas c. Velázquez – kép több ponton megjelenik a regény lapjain, az iskola folyosóján található. Ez a festészetben a legizgalmasabban jeleníti meg a tükrözés és öntükrözés problémáját.

Eszterházy szerint: „…Ottlik valamiféle méltóságot ajánl vagy kínál nekünk. Mert lehet, hogy az élet olyan, hogy alkukat kell kötni benne, de ezeket az alkukat is méltósággal kell kötni. És ha nem lehet méltósággal alkut kötni, akkor nem szabad alkut kötni! Azt mondja, hogy van, amit lehet, és van, amit nem lehet.”

A lázadás:

Öttevényi

–       panaszra jelentkezik

–       senki nem áll mellé

–       Merényiék összehangoltan bemocskolják

–       Kiközösítés: nem érnek hozzá

Apagyi:

–       Fafejű

–       Akkor újonc, amikor már a főszereplők negyedévesek

–       Gyerek és civil marad végig

–       Nem akar felnőtt és katona lenni

–       Nevetséges, mégis öntörvényű = Groteszk

–       Társai elverik, apja hazaviszi

Medve: konok ellenállás

–       belső függetlenség megőrzése

Tóth Tibor és a Monsignore:

-        Merényiék kicsapása

-        Ez is kívülről érkezik, mint amivel Öttevényi próbálkozott

-        Szégyellik is, és nem állnak szóba Tóth Tiborral

„ Szégyelltük, mert hazug, hamis dolog volt. Zavarba hozott bennünket, mert az eredménye mégis az igazsághoz hasonlított”(III.22.)

Ellentétek:

I. Merényiék és a többiek

• Merényiék: a kegyetlenség megtestesítői
• Később ki is mondja: ők szabadon élhettek, egészen más világban
• Többiek: megalázottak, kifosztottak, alárendeltek 

II. Növendékek és nevelőik

• Nevelők két csoportja:

–       szigorú és szelídebb katonatisztek: tanáraik + Kovách Garibaldi –alig látják a növendékek

–       Tiszthelyettesek: Bognár és Schultze

§  Napjaik így váltják egymást Bodnár-nap, Schultze – nap

§  Ábránd: Schultzét elvezényelik

§  Megkönnyebülés, ha látják elmenni

§  Balabán, az új tiszthelyettes

-        Könnyebb, mert nem görcsölnek tőle

-        Nehezebb, mert Merényiék szabad kezet kapnak

Példázat:

·       Kiszolgáltatottságot ellensúlyozni a belső függetlenséggel lehet

• A lét csak belülről, a személyiség legmélyebb rétegeiből fakadóan válhat érthetővé
• A dolgok önértéke nem egyértelmű
• Nem az a fontos, ami egy adott helyzetben fontosnak látszik

A regény hiperkomplex (Bányai János fogalma) összefüggések nagy műve.

Újra és újraolvasva újabb felfedezések teszünk.

Szándékos formai és tartalmi polifónia jellemzi.

Lengyel Péter (Ottlik-hagyaték gondozója): „Mindannyian Ottlik iskolaköpenyéből bujtunk ki.” Utalás Dosztojevszkij mondására: „Mindannyian Gogol köpönyegéből bujtunk ki.”